Sport

Öt klub fogott össze a régió labdarúgásáért

Együttműködési megállapodást kötött öt labdarúgóklub azért, hogy a hatékonyabb utánpótlás-nevelés útján virágoztassák fel a régió fociját. A közös munkában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, az Algyői SK, a Foliaplast Bordány SK, a Hódmezővásárhelyi FC és a DAFC vesz részt.

A labdarúgó műhelyek közös utánpótlás-nevelési koncepciót alakítanak ki, belső edzőképzést tartanak majd, és közös tornákat is szerveznek. Természetesen lesz kétirányú játékosmozgás is a résztvevő egyesületek között, hogy a játékosok saját tudásuknak megfelelő szinten pallérozódhassanak, és fontos eleme a megállapodásnak, hogy a 19 évnél fiatalabb tehetséges játékosokat integrálják a Szeged-Csanád Grosics Akadémia felnőtt csapatába vagy a partner egyesületek valamelyikébe.

“Megtisztelnek bennünket a klubok vezetői azzal, hogy a partneri szerződéseket aláírták. Nagyon sok olyan pontja van az együttműködésnek, amit ők javasoltak és mi örömmel építettük be. A legfontosabb dolgunk most az lesz, hogy amit megfogalmaztunk, az pontról pontra meg is valósuljon. Én is köszönöm mindenkinek és sok sikert kívánok a közös munkához” -értékelte az összefogást Halász László, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás szakmai vezetője.

A Hódmezővásárhelyi FC elnöke, Horváth Zoltán szerint amennyiben minden pontban meg tudják valósítani a terveiket, akkor a régió minden szinten magasabb szintre juthat a labdarúgás területén.

CÉL AZ NB1?

A résztvevők rövid távon az utánpótlás erősödését, hosszabb távon pedig a régió felnőtt labdarúgásának fejlődését is remélik a programtól.

“Nagyon sok tehetséges gyerek van Szegeden és a régióban. Ezzel az együttműködéssel, most közel ezer fiatal labdarúgót segíthetünk majd. Pont ez hiányzott eddig, hogy egy profi klub a „hátára vegye” a kluboknál folyó szakmai munkát. Reméljük, hogy utánpótlás szinten és felnőtt szinten is pár éven belül az NB I. elérhető lesz” – emelte ki Kárász Dávid, az Algyő SK utánpótlás szakmai vezetője.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) célkitűzései között szerepel az utánpótlás-nevelés fejlesztése. Ennek szellemében a korábbi 45 MLSZ Alközpontból 32 Tehetségközpontot hozott létre a Szövetség. A Szeged-Csanád GA a szűkítés után is fontos szerepet kapott: bekerült a Tehetségközpontok közé. Ezt a regionális vezető szerepet erősíti tovább a ma aláírt együttműködés is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb