Blog

PénzügyesAnyu Blog: Bye bye KATA?

2021. január 1-én lép hatályba a KATA-s egyéni vállalkozókra vonatkozó törvény, ami elég sok vállalkozó bevételeit nyírbálja majd meg. A törvény célja, hogy a bújtatott alkalmazotti státuszt megszüntesse, amivel még egyet is tudok érteni, de ahogyan az új szabályozás szól, az hogy is mondjam….finoman fogalmazva sem átgondolt.

Jogász vagyok, dolgozhatnék elég sok helyen, de azért lettem vállalkozó, mert nem szeretem, ha a fejem fölött regnálnak, ha nem én oszthatom be az időmet, ha megszabják a szabimat, ha maximalizálják a béremet, stb. Ezzel vállaltam azt is, hogy magam után fizetek járulékot, vállaltam a kockázatot, hogy ha nem dolgozom jól, akkor nem lesz elég bevételem, ha jön COVID 19 magamnak kell megoldani a bevétel kiesést, hogy egy csomó mindent a nyakamba veszek, amit alkalmazottként nem, hogy bizonytalan néha a helyzet. De ez az én döntésem és nem szégyellem bevallani, hogy engem az is motivált, hogy igenis szeretnék jól keresni úgy, hogy közben önazonos maradok. Tavaly felmondtam álom munkahelyemen, hogy még többet legyek a gyerekeimmel és családi vállalkozást átvegyem. Márciusban jött a karantén, nem mondanám, hogy az épp elindított vállalkozásom szárnyalásba kezdett, de nem baj, én akartam, majd lesz ez jobb is gondoltam. ÉS igen, szépen alakul a dolog, lassan, de biztosan és egyre jobban! DE:

Eddig havi 50 000 Ft-ot fizetett minden KATA-s egyéni vállalkozó évi 12 000 000 Ft-os bevételig. Aki átlépte ezt a küszöböt 40% adót fizetett. Ez egy nagyon kedvező adózási forma, mert nincs más adó, vagy járulék vonzata, kivéve a helyi iparűzési adó, de az sem számottevő. A nyugdíj vonzata kicsit sem kecsegtető ennek az adózási formának, de minden más tekintetben abszolút a gazdaság fehérítéséhez vezet(hetett volna), ha a jó magyar ember nem másra használja, mint amire kitalálták ezt a rendszert.

Miért is módosítottak rajta? Sok vállalkozás azzal trükközik, hogy fel sem veszi alkalmazásba Gizikét, a titkárnőt például, hanem megbízási szerződést köt vele, és megbízási díjként kiszámlázza neki a havi bérét. Gizike sem most jött a falvédőről, persze, hogy KATÁ-s lesz. Ki jár jól ezzel? Mindketten: A vállalkozó nem fizet járulékot Gizike után, Gizike pedig több megbízási díjat (azaz bért) kap, mivel a cég által fizetendő járulék egy részét is megkapja. Az meg senkit sem érdekel, hogy Gizike egy évi munkája a nyugdíj számításnál csak kb. 7 hónapot ér.  Ez a lóvé pedig igencsak hiányzik a magyar államnak, mert ugye ők nem ezzel a céllal vezették be e KATA adózási formát. Teszem hozzá, nagyon zárójelben, hogy ha egy minimálbéres alkalmazott nem havi 200 000 Ft-ba kerülne egy cégnek, talán a trükközés is elmaradna nagyobb eséllyel.

Mit mond az új KATA tv. módosítás?

Ha egy adózótól, nevezzük megbízónak egy éven belül, több, mint 3 000 0000 Ft bevétele származik az adóalanynak, nevezzük megbízottnak (jézusom, mintha megint a NAV-nál dolgoznék…), akkor a megbízó 40% adót fizet az adóalany további bevételei után. Szóval azt a céget bünteti, aki nem alkalmazottként foglalkoztatja Gizikét, de ugye mindenki sejti, hogy Gizike pénze ezután 40 %-kal kedvesebb lesz, mert tuti áthárítja ezt a költséget a titkárnőre a vállalkozó. Oké, akkor itt a suttyomban dolgoztató vállalkozó mit bukott? Jah semmit. A törvény elérte a célját? Hát nagyon nem!

 Egyrészt ez az egyik gondom, másik gondom az, hogy pl rám is fog vonatkozni, pedig én egy pénzügyi alkusz vagyok, önálló vállalkozó, nem bújtatott alkalmazott.  És ugyanilyen egy grafikus is, aki ugyan különböző cégeknek dolgozik, de egyenként akár kiszámlázza éves szinten a több, mint 3 0000 000 Ft-ot, egy marketinges, vagy építész iroda, egy tréner, egy programozó és még egy könyvelő is stb. És kérdezem mitől vagyok én más mind egy fodrász, műkörmös, vízvezeték szerelő? Attól, hogy egy cégnek számlázok? Ugyan úgy kialakítottam az ügyfélkörömet mint egy fodrász, ugyan úgy akár több száz ügyfelem lehet. Tudom, hogy egyéni probléma, de én nem is szerződhetek egyszerre több céggel pénzügyi vagy biztosítás közvetítésre, mert ezt jogszabály tiltja. Ez az egyetlen különbség. A fodrász, a műkörmös a vízvezeték szerelő magánszemélyektől kapja a bevételét (persze amennyit éppen sikerül bevallani mert ugye megesik, hogy elfelejt nyugtát/számlát adni) nekem meg minden bevételem számlán van. Esély nincs a bevételeimet eltitkolni. Nem tudok „okosba” biztosítást kötni neked.

Nézzünk pár példát, hogy egyértelmű legyen:

Fuvarozó cég: Különböző magánembereket költöztet, éves 12 000 000 Ft-os bevétellel- adózik 600 000 Ft-ot

Fuvarozó: Szerződésben áll a Moamax-szal, számláz 12 000 000 Ft-ot évente a cégnek- adózik: 3 600 000 Ft-ot

Másik példa:

Könyvelő: Különböző vállalkozóknak könyvel évi 12 000 000 Ft értékben, adózik: 600 000 Ft-ot

Könyvelő2: Nagyobb cégeknek könyvvel fejenként havi 600 000 Ft-ért, legyen 2 ilyen cége, ő 2 560 000  fog Ft-ot fizetni.

Harmadik példa:

Varrónő: Varrja  a maszkokat a második hullámra, eladja különböző magánszemélyeknek. Ismerek ilyen varrónőt, 2 hónap alatt 1 000 000 Ft-ot keresett vele, tehát nem beszélek mellé. Adóvonzata: 600 000 Ft.

Varrónő: csak egy cég megbízásából varr, varrjon ő is havi 500 000 Ft-ért, de mivel csak egy cégnek számláz rögtön 1 200 000 Ft az adója.

Ugyanazt csinálják, ugyanannyiért, de más az adózás mértéke. Nagyon más! És a példák életszerűek! A könyvelő irodák általában 2-3 nagyobb és sok kisebb céget könyvelnek, egy fuvarozó, ha be tud jutni egy nagyobb céghez biztosan örül neki, a varrónő pedig boldog, ha kap egy nagyobb megrendelést egy cégtől, mert folyamatosan van munkája.

Valahogy nem gondolom igazságosnak. És tudom sokan 3 000 000 Ft-ot keresnek egész évben alkalmazottként….nem szeretném most elvinni ezen irányba az írást, mert van erről véleményem, hogy kinek milyen lehetőségei vannak és ki él vele és ki nem. A cikkem lényege inkább az, hogy ez így nagyon nem korrekt és abszolút fűnyíró elvet alkalmaz a törvény.

Ezért szeretném felhívni minden érintett vállalkozó figyelmét arra, hogy a hatályba lépésig van még fél év és érdemes lenne hallatni a hangunkat! Van iparkamarai tagságunk, országgyűlési képviselőnk, akinél élhetünk a vélemény nyilvánítási jogunkkal és ötletelhetünk megoldásokról, hogy ne azon vasalják be a járulék hiányát, akik nem éltek vissza az eddigi KATA adózással!  Tudom, sokan mondják, hogy érjen már bilibe a kezem, nem fog ez már változni, de én mindig az a típus voltam, aki inkább megpróbálja, minthogy birkaként bólogatok, hogy hát ez van, el kell fogadni! Szóval álljunk ki magunkért! Érintettek, ha egyetértetek, osszátok a cikket és képviseljétek magatokat, mert más nem fog megmozdulni az ügy érdekében!

Dr. Szilágyi-Németh Lilla- PénzügyesAnyu, a Nelson Biztosítási Alkusz Zrt. és a Bankmonitor Partner Kft. független pénzügyi tanácsadója, Faceboook- PénzügyesAnyu, Instagram:penzugyesanyu Email: [email protected], Telefon: 06-30-799-59-60

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb