Kikapcs

Soundshop: a profi bulizás nem a jó soundtrack-kel, hanem a legtutibb kellékekkel kezdődik

Ha te is buliztál már úgy, mintha nem lenne holnap, akkor neked is megmaradt egy-egy emlékezetes képkocka a füstgép által beterített táncparkettről, vagy a melletted táncoló bombanő és/vagy álomférfi vonalait körberajzoló fényekről. Biztos szólt közben valami zene is, de az élmény akkor az igazi, ha a körítés is rendben van.

Hajszál pontosan ezt a szolgáltatást ígéri neked is a szegedi Soundshop. Az üzlet megálmodója, Krizsán Tamás, közismertebb nevén DJ Krizs már 20 éve foglalkozik hang és fénytechnikával, és 5 évvel ezelőtt azzal a céllal vágott bele a buliba, hogy minőségi partykellékekkel dobja fel Szeged és az ország-világ rendezvényeit.

TÖBB MINT HANGTECHNIKA

A Soundshop ma már akkora, hogy egy életre szóló csúcsrendezvényhez neked csupán annyi a dolgod, hogy tőlük kérj tanácsot, mert terepfelmérést követően mindent leszállítanak neked: a brutál hangszín és a meseszép lézershow mellett buborékfújó- és füstgépet, de még színpadot, sőt DJ-t is hoznak. Innentől csupán annyi a dolgod, hogy a legjobb vendéglistát összeállítsd, és a szuper hangulat már csak rajtatok fog múlni. De ha csak egy bluetooth-os hangfalat szeretnél a hétvégére a házibulihoz, akkor is a legjobb helyen jársz náluk, bérelhető cuccaikkal nem esel majd abba a hibába, hogy ágyúval lőj a verebekre.

Mindemellett a dél-alföldi régióban ők tudják leggyorsabban és a legjobb minőséggel ellátni a DJ-ket, valamint számos márkának – például a Pioneer DJ, Denon DJ, ADJ triumvirátusnak – kizárólagos forgalmazói is.

NEM CSAK KLUBTULAJDONOSOKNAK

A Soundshop mindazonáltal nem csak egy hétköznapi, online webshop, hiszen náluk arra is van lehetőség, hogy a megrendelt terméket kipróbáld, sőt egy merész újratervezés után sem hagynak az út szélén. Ők azok, akik bevilágították a Napfényfürdő Aquapolis galériáját, és szintén ők azok, akik a Nyugi Kert és a Gin-Tonic Klub hangrendszerét is beröffentették. Akár klubtulajdonos vagy, akár lagzira készülsz, vagy “csak” egy felejthetetlen évfordulót kell megszervezned, jó döntést hozol, ha a Soundshopot keresed.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb