Szegedi Arcok

Beültünk egy Teslába: a szegedi tudósokkal közösen utána jártunk, mit érzünk az önvezető autóban!

A Szegedi Tudományegyetem Önvezető Jármű Társadalomtudományi Kutatócsoportja EEG és szemmozgáskövetéses méréseket végez az önvezető autóban átélt pszichés folyamatok feltérképezésére. A szegedi kutatók azt vizsgálják, hogy az emberek milyen érzelmi reakciókat élnek át, miközben megtapasztalják az önvezető autóban történő utazást. Az élményre ezúttal mi is szert tettünk!

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A szegedi kutatók közel egy éves előkészület és előzetes tesztelés után ma úgy vizsgálták az önvezető autóban átélt élményt, hogy közben a kísérleti személyekre elektródákat és szemkamerát helyeztek. Ezután beültették őket egy önvezető autóba, és a Szegedi Repülőtér lezárt kifutópályájának biztonságos környezetében rögzítették az utazás közben átélt biológiai reakciókat, avagy, hogy hogyan élték meg azt, hogy az autó saját magától elindult, lassított, fordult. Erről Lukovics Miklós, az SZTE GTK kutatója és Hajnal Edina, a Kognitív-és Neuropszichológiai Tanszék kutatója a Szeged365.hu-nak beszélt.

Ezt követően mi magunk is kipróbálhattuk, hogy milyen az, ha a volán mögött ülnek, de az autó mégis önmagát irányítja. Az élmény hatalmas volt! A gépjármű kevesebb, mint 5 másodperc alatt gyorsult fel 100 km/h-ra, a kanyarokat egyedül vette be, ami előtt természetesen önmagától fékezett a megfelelő időben és tempóban.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Lukovics Miklós és és Hajnal Edina szerint a magyar társadalom jó úton halad az innováció felé, amely azon dolgozik, hogy egyre több ilyen és ehhez hasonló önvezető autó járja az utakat. Persze tudják, hogy erre csak és kizárólag kis lépésekben lesz lehetőség az országban és csak úgy, hogy előtte minden ezzel kapcsolatos és szükséges ismeretre szert tesznek, hogy a gépjármű biztonságosan és stabilan váljon használhatóvá az érdeklődők számára. A szegedi reptéren végzett pszichológiai vizsgálat ma pontosan erre irányult. Az eredményekből pedig tulajdonképpen majd kiderül, hogy vagyunk-e annyira erősek lelkileg, hogy ezzel a későbbiekben teljes egészében megbarátkozzunk. A Napfény Városában zajló projekt egyébként országosan egyedülálló!

Erről bővebben néhány nappal ezelőtt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb