Közélet

Csütörtökön pont kerül(het) a Szeviép-ügy végére

2020. július 30-án 10 órától hirdet határozatot a Pécsi Ítélőtábla a Szeviép-ügyben. Az évek óta nyúló büntetőperben az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó Szeviép Zrt. egykori vezetői állnak majd a bíróság elé.

Eredetileg július 8-án tartották volna a Pécsi Ítélőtáblán a Szeviép-ügy harmadfokú tárgyalását, azonban ítélethirdetésre akkor nem kerülhetett sort: a bírói tanács elhalasztotta a tárgyalást, mivel semmilyen hivatalos irat nem érkezett be arról, hogy az elsőrendű vádlott időközben életét vesztette.

A bírói tanácsnak csütörtökön a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, a tényleges vagyoncsökkenés különösen jelentős mértékű csökkenésével járó csődbűncselekmény bűntettével vádolt elkövetők bűnösségéről vagy ártatlanságáról kell döntenie. 2018-ban az azóta elhunyt elsőrendű vádlottat öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendű vádlottat öt év két hónap börtönre ítélte a Szegedi Járásbíróság, azonban a másodfokon eljárt Szegedi Törvényszék a vádlottakat bizonyítottság hiánya miatt az ellenük emelt vád alól felmentette.

A törvényszék ítélete ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére bűnösségük megállapítása és büntetés kiszabása céljából, míg a vádlottak és védőik felmentésük bűncselekmény hiányában történő megállapításáért jelentettek be fellebbezést. A Kúria a harmadfokú eljárás lefolytatására a Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki.

.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb