Sport

Lefújták az augusztusi PICKnik-et (is)

Csütörtök este jelentette be a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata: lefújják a 2020-as PICKnik-et, amely már hatodik alkalommal nyitotta volna meg augusztus 16-án a szezont. Az ok nem lesz meglepő: járványhelyzet, kormánydöntés…

A csapat közleménye:

“Már szerveztük, készültünk rá, és láttuk, tapasztaltuk, hogy szurkolóink is nagyon várják az augusztus 16-ára meghirdetett PICKnik-et.

A koronavírus-járványra, valamint a kormány ma nyilvánosságra hozott döntésére való tekintettel klubunk úgy döntött, hogy a játékosaink és a kék hívek egészsége ebben a helyzetben a legfontosabb, ezért elhalasztjuk a rendezvényt. Nem szeretnénk azt sem kockáztatni, hogy ne tudjuk elkezdeni a bajnoki szezont, ezért választottuk a halasztást.
 
Bízunk abban, hogy sokat javul majd a helyzet, és akkor pótoljuk a szurkolóink által kedvelt rendezvényt és újra át tudjuk élni a #kékek család közös örömeit.”

A Kékek még június végén jelentették be az idei eseményt, melynek keretein belül közönségtalálkozóval, “játékos-simogatóval” és családi programokkal nyitották volna meg a szezont, ezúttal a Széchenyi helyett a Dóm téren:

Fotók: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb