Gasztro

Jöhet a nagy szegedi halászlé teszt? Utána jártunk mi a titka a magyarok kedvencének!

A szegedi halászlé az egyik legikonikusabb eleme a Napfény Városának. Nagyon sokan, sokféleképp próbálták már kideríteni, hogy mi a titka, mitől lesz pikáns, csoda színű, mégis könnyed úgy, hogy nem csak az év, hanem a nap bármely szakaszában jól tud esni. A megfejtéshez a Szeged365.hu csapata ezúttal három halászcsárda szakértőjét hívta segítségül. Kóstoltunk és kérdeztünk a végén pedig: ráleltünk a titokra!

A SZEGEDI HALÁSZLÉ, AMI ÖSSZEFORRT FRANK SÁNDOR NEVÉVEL

A szegedi halászlé olyan fogalommá vált, ami mindenféle túlzás nélkül kijelenthetjük: összeforrt Frank Sándor nevével. A Venesz-díjas mesterszakács ötven éve dolgozik azon, hogy a halászlé minden egyes fogyasztásnál, minden egyes vendég számára egy maradandó élménnyé váljon az általa üzemeltetett Roosevelt téri és a Fehértói Halászcsárdában. A kiszolgálás mind a két vendéglátóegységben kiváló és precíz. Az étlapot felütve pedig többféle halászlével találkozhatunk: Boszorkányszigeti Batyus, Bajai, harcsa, ponty és vegyes erősíti a felsorolást, ami mellett egy különleges, savanykás ám mégis pikáns, mustáros, fehérboros hallé is színesíti a kínálatot.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Frank Sanyi bácsi szerint a magyarok kedvencének nincs nagy titka. Öt dolog szükségeltetik az elkészítéséhez, ezek a:

  • víz
  • makói hagyma
  • szegedi paprika
  • és végül, tiszai hal

Mint azt a mesterszakács elmondta, az imént felsorolt alapanyagokat egyáltalán nem mindegy, hogy honnan szerezzük be. Szeged egyik legismertebb arca a Dél-alföldi, gondosan termelt, minőségben gazdag hozzávalókra esküszik.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Az otthon íze…

Ez jutott először eszünkbe, amikor megkóstoltuk a Roosevelt téren elénk rakott hallét, amiből egy fajta megmagyarázhatatlan szeretet áradt.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

JOBB, MINT OTTHON

A Jobb Mint Otthon Kisvendéglő egy nagyon közkedvelt, színvonalas kis szegedi halászcsárda. Konyhája megegyezik a szintén országos hírű Kiskörössy Halászcsárda ízeivel, hisz a két éttermet azonos vállalkozás üzemelteti. Azon kívül, hogy több évtizede egy azon receptből dolgoznak, az alapanyagokat is ugyanarról a helyről szerzik be. Az alaplevet minden nap frissen főzik, majd kézzel passzírozzák. A végtelenül figyelmes és kedves kiszolgálás és a finom ízek pedig a nap minden szakaszában több tucat embert vonzanak. Itt a hallé pontyból, harcsából és a két halfajta kombinációjából, valamint azok belsőségéből készül. Vajas János, séf elmondása szerint a Jobb, mint otthon sikeressége a hagyományok megtartásában rejlik.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Magyarságunk…

A tavon elterülő, Jobb, mint otthon kisvendéglő kockás terítője, fehér, dédmamáméhoz hasonló porcelán tányérja, a szép zöld, friss és roppanós erős paprikája, na meg a házi borból készült fröccse a nemzetet, a magyarságot jutotta eszünkbe.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

ÚJ HULLÁMOS

Szeged legújabb halászcsárdája a Tisza-parton kapott helyet és a Szálka névre hallgat. Az új hullámos gasztronómiára épülő vendéglátóegység ötféle halászlét kínál, ezek pontyból, szürke és afrikai harcsából illetve vegyes halhúsból készülnek. A sort a belsőségekből összeállított hallé egészíti ki. Bozsó Martin konyhafőnök elmondása szerint a legközkedveltebb halászlék között még mindig a pontyot tartják számon. Martin ismertette, hogy a vendégek többsége általában még mindig inkább a hagyományos, jól bevált ételek mellett dönt. Fontos, hogy az élmény mindig, minden esetben ugyanolyan jó legyen. Avagy az íz, az állag, a fűszerezés és a minőségi alapanyagok állandó használata elengedhetetlen ahhoz, hogy a szegedi halászlé az igazi és megszokott maradjon.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A klasszikus találkozása a modernitással…

A Szálkában a klasszikusság és a modernitás találkozik egymással. A szintén rendkívül figyelmes kiszolgálás mellett, az omlós hal és a leves kiegészítői mind-mind frissek voltak. Megállapítottuk: a Szálka kétségkívül az a hely, ahol az ember nem feszeng, hanem boldogan eszik egy jó ízűt.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

És, hogy mi az, amit a nagy halászlé teszt során megtanultunk?

  • Az alföldi alapanyagoktól válik igazivá a magyarok kedvence.
  • A hal legfinomabb húsa a halcsont mellett fut.
  • A külföldiek körében ez a legközkedveltebb étel Szegeden.
  • A Napfény Városának legnagyobb szerencséje, hogy többféle nemzetiség gasztronómiája találkozik egymással.
  • A felejthetetlen íz a hozzávalóknak, és nem a fűszereknek köszönhető.
  • A harcsából készült hallé a legdrágább.
  • És még mindig a vegyes a legközkedveltebb.
  • A tészta és a túrós csusza pedig nem annyira dominál.

A titok pedig… nem más, mint a szeretet.

Nagyon hálásak vagyunk a Roosevelt téri halászcsárda, a Jobb, mint otthon és a Szálka üzemeltetőinek a csodálatos vendéglátásért és a sok, apró információért. Na meg persze a finom ételekért!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb