Szegedi Arcok

Egy közönségdíjas szelfi története: interjú a 2020-as Nyár Szegedi Fagyiarcával

Fodor Dalma kiskora óta szereti a fagyit, de nővére hatására nevezett be a Reök Kézműves Cukrászda által szervezett 2020-as Nyár Szeged Fagyiarca versenyre. És milyen jól tette: a hatalmas érdeklődést kiváltó, több mint 13 000 embert megmozgató közönségszavazás végén őt választották a szegediek a város Fagyiarcának.

A 16 éves Dalma ízig-vérig szegedi, jelenleg Deák Ferenc Gimnázium tanulója német szakon, emellett sportmazsorettezik, de nagy álma, hogy modellkedéssel is foglalkozzon a jövőben, ugyanakkor a fotózás is érdekli.

“Nagyon szeretek ebbe a cukrászdába járni, nagyon szép az épület, és az édességek is finomak. Bármerre megyek, az ismerősök megkérdezik, hogy sikerült-e a verseny, nagyon sokan támogattak, ez szuper volt.” – árulta el a Szeged365.hu-nak Fodor Dalma.

A győztes fotó nem jött össze elsőre – avatott be a kulisszatitkokba a 2020-as Nyár Szeged Fagyiarca, aki azt is elárulta, hogy mivel nővére is elkísérte, közösen választották ki azt a képet, amely végül megnyerte a közönségszavazást, és így a fődíjat, a csúcskategóriás iPhone 11 Pro Maxot is.

Ha már fagyi, természetesen van kedvence is Dalmának: a csokis keksz és a Bueno a csúcs szerinte, természetesen csak a Reök Cukrászdában!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb