Közélet

Merkely Béla: elérkeztünk a koronavírus-járvány második hullámának küszöbére

“Elérkeztünk a koronavírus-járvány második hullámának küszöbére” – nyilatkozta hétfőn reggel az M1-en Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki szerint vissza kellene térni a zárt térben történő maszk-használathoz annak érdekében, hogy ne kelljen újra “bezárni az országot.”

A SOK UTAZÁS MIATT NEHÉZ TARTANI A SZÁMOKAT

Újabb 35 koronavírus fertőzöttet szűrtek ki az elmúlt 24 órában Magyarországon, a hétvégén négyszer annyi új eset volt, mint az előző hétvégén. Egész Európában emelkedik az új fertőzések száma, ezért kész csoda, hogy Magyarországon eddig alig volt új beteg – fejtette ki a Semmelweis Egyetem rektora. Merkely Béla kiemelte: a sok utazás miatt nehéz tartani a számokat.

MOST NAGYON KELL FIGYELNI, MIKOR LÉPÜNK ÁT A MÁSODIK HULLÁM KÜSZÖBÉN

“Az elmúlt héten egyre több olyan esettel találkoztunk, ahol már nem lehet megmondani, hogy miért lett pozitív. Ez azt jelenti, hogy a vírus cirkulál a hazai magánháztartásokban” – nyilatkozta a rektor, aki szerint egyre több a gócpont az országban.

Merkely azt mondta, eljutottunk a második hullám küszöbére, itt most nagyon figyelni kell, mikor lépünk át ezen a küszöbön. “Ha megnézzük azt, hogy egy beteg átlagosan hány más embernek adja át a vírust, akkor azt kell mondanom, ez a szám a múlt héten minden nap meghaladta az egyet. Ha ez tartósan így lesz, azt kell mondanom, itt a második hullám.”

A Semmelweis Egyetem rektora szerint vissza kellene térni a maszk használatára, ez ugyanis harmadára csökkenti a fertőzés veszélyét.

KORÁBBAN ÍRTUK A TÉMÁBAN: LEZÁRTÁK AZ SZTE FÜL-ORR-GÉGÉSZETI KLINIKÁJÁT, EGY FERTŐZÖTT MUNKATÁRS MIATT

Egy fertőzött munkatárs miatt lezárták a Szegedi Tudományegyetem fül-orr-gégészeti klinikáját – adta hírül az RTL klub híradója. A Nemzeti Népegészségügyi Központ arról tájékoztatta a csatorna híradóját, hogy pénteken a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának egyik munkatárásánál mutatták ki a vírust.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb