Közélet

Az Államalapítás Ünnepe után kezdik el a Gergő Liget bontását

Az Államalapítás Ünnepét követő napokban kezdik el a Gergő Liget telepített elemeinek elszállítását – tudtuk meg Farkas András alapító-üzemeltetőtől. Tehát, már csak egyetlen hetünk maradt, hogy megcsodáljuk és tisztán tartsuk Szeged egyik legszebb pihenő – és kirándulóhelyét.

TEGNAP ELSŐKÉNT ÍRTUK MEG: BETELT A POHÁR FARKAS ANDRÁSNÁL

Farkas András alapító bejelentette, megszünteti Szeged legnépszerűbb, egyben legszebb kirándulóhelyét, az újszegedi Gergő Ligetet. “Ez egy drogos, alkoholos, zajos kupleráj lett esténként” – írta szenvedélyes hangvételű, elkeseredett közleményében, majd hozzátette: a név méltatlan Gergő unokájára nézve, akiről annak idején elnevezte a helyet.

A közismert szegedi egy exkluzív, szomorú hangvételű interjúban mesélte el, mi vezetett a végső döntéshez:

A 73 éves, közismert szegedi férfi az újszegedi ártérben 20 évvel ezelőtt alakította ki a kirándulásra, randevúra, piknikre kiválóan alkalmas ligetet. Saját költségen telepített tűzrakóhelyet, padokat, játszó eszközöket, kukákat, fedett pihenőhelyet – a csodás helyszínt szeretett unokájáról, Gergőről nevezte el. A területet végig ő gondozta, önkormányzati támogatás nélkül, saját költségből. A Gergő Liget 2015-ben a Bertalan hídtól a Maros-torkolatig kialakított Rotary-tanösvény részévé vált.

Farkas Andrásnak az utolsó csepp a pohárban az a látvány volt, ami kedd este odakint fogadta, a legszomorúbb, hogy odaértekor a kint randalírozók még inzultálták is.

MÁR LE IS VETTÉK A NÉVTÁBLÁT

A Gergő Liget névtáblát már le is vették, a terület takarítását befejezték, a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubbal egyeztetve pedig a tanösvény szerda óta már nem viseli a Rotary nevet. 

A padok, ülőkék, játékok, tűzrakó – és pihenőhely elszállítását augusztus 20. után kezdik meg, tehát elvileg pontosan egy hetünk maradt nekünk, szegedieknek, hogy…

  • kilátogassunk megcsodálni a közkedvelt kiránduló és randihelyet
  • bebizonyítsuk: képesek vagyunk tisztán tartani, vigyázni rá, legalább az utolsó napokban.

Farkas András tegnapi interjúnkban leszögezte: döntése végleges, viszont ha valaki megmentené Szeged egyik legszebb turisztikai látványosságát, ő áldását adja rá. Hogy szó szerint idézzük a szavait: “Ha valaki szeretné megmenteni, részemről semmi akadálya, feltéve, ha van még rajtam kívül olyan bolond a világon, aki ingyen megcsinál mindent. Az önkormányzat egy fillérrel sem támogatott sosem…”

A Gergő Liget sorsa kapcsán megkerestük Szeged város önkormányzatát is, kérdéseinket írásban tettük fel a városvezetésnek. Bízunk benne, hogy cselekedni fognak és megmentik a szegediek egyik legvarázslatosabb kedvencét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb