Közélet

EMMI: július óta 168 magyar hozott be koronavírust külföldről

Július óta 168 magyar hozott be koronavírust külföldről – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV-nek, miután azok rákérdeztek a pontos adatra. A minisztérium korábban arról beszélt, hogy a külföldről behozott vírus okozza a fertőzöttek számának emelkedését.

A fertőzések átadásában az is szerepet játszott – véli az EMMI, hogy többen, akik ugyan észlelték magukon a tüneteket, nem vették azt elég komolyan, és ennek ellenére elmentek kisebb-nagyobb családi, baráti összejövetelekre, ahol másokat is megfertőztek. Egy fertőzött átlagban 8-10 embernek adja tovább a vírust, ezért nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az új fertőzöttek döntő többsége importált vírus miatt lett beteg – írja az ATV.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb