Kikapcs

Ismét egy ütős délutánt varázsol a belváros szívébe a Szegedi KirályTeam Kick-box Akadémia

A nagy sikerű júliusi rendezvény után a rajongók egy újabb közönségtalálkozó keretében találkozhatnak ismét Dr. Busa Gabriellával az EXATLON Hungary női bajnokával, a szegedi KirályTeam Kick-box Akadémia háromszoros világbajnokával. Gabi mellett azonban a klub másik nagy közönségkedvenc exatlonistája, a tízszeres felnőtt világbajnok – egyben világrekorder – Mórádi Zsolt is a rendezvény vendége lesz.

A gálán, amelyre augusztus 23-án délután 14:00 órakor kerül sor újra az Árpád téren küzdőtérre lépnek a szegedi KirályTeam Kick-box Akadémia utánpótlás válogatott pointfighting versenyzői is, akik az elmúlt években kiválóan szerepeltek az utánpótlás kick-box Világ- és Európa bajnokságon.

Fotó: Nyitrai Szilárd

Emellett lehetőség lesz a helyszínen jelentkezni a szeptemberben induló csoportos órákra is. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki egy kicsit is érdeklődik a világ legeredményesebb kick-box csapata és az akadémián folyó munka iránt.

Szeged két legismertebb arcai dedikálnak és fotózkodnak is majd az odalátogató rajongókkal.

Fotó: Nyitrai Szilárd

A rendezvény házigazdája újfent az ország egyik, ha nem a legkedveltebb szegedi speakere Máté Roland lesz.

Fotó: Nyitrai Szilárd

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb