Szegedi Arcok

Bonis Bona-díjjal ismerték el a szegedi tanárok munkáját (frissítve)

A Bonis Bona-díjakat hétfőn adta át Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten. Az elismerés célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassák a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket. A kitüntetettek között van a szegedi Gregor József Általános Iskola tanítója, Biharváriné Prolok Ágota, és Özvegy Judit, a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola pedagógusa is.

Magyarország legfontosabb erőforrása az ember, ezért a tehetségek gyarapítása közös feladat – hangsúlyozta az átadón Novák Katalin. Az államtitkár szerint a tehetséges fiatalok, az őket felkaroló pedagógusok, a tehetség ügye mellé álló ismert emberek reményt adnak arra, hogy Magyarország képes a “kanyarban előzni”.

A Nemzeti Tehetség Programban évente több mint hárommilliárd forintból 350 ezer tehetséges fiatalt támogatnak. Jövőre erre a célra 3,6 milliárd forintot fordítanak, az adójuk egy százalékát a programnak felajánló magyarok száma közelít a 300 ezerhez.

Fotó: Szegedi Gregor József Általános Iskola

Idén összesen ötven tehetséggondozó, -fejlesztő és -segítő szakember kapott elismerést, köztük a szegedi Biharváriné Prolok Ágota, a Gregor József Általános Iskola tanítója is. Gratulálunk!

FRISSÍTÉS

Nemcsak egy szegedi tanár vehette át a díjat tegnap: Özvegy Judit, a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanítónője munkáját is elismerték Budapesten.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb