Közélet

Gulyás Gergely: minden feltétel biztosított a második hullám leküzdéséhez

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges feltételek biztosítottak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón.

Gulyás Gergely kifejtette: mind a kórházi ágykapacitás, mind a szükséges számú lélegeztetőgépek, mind a maszk, a kesztyű és egyéb eszközök utánpótlása rendelkezésre áll.

Közölte azt is: a kormány az emberi élet védelmét tartja a legfontosabbnak, és nem a megbetegedések száma a legfontosabb mutató, de európai összehasonlításban ebben is jól állunk. Nem engedhető meg, hogy a vírus tönkretegye a mindennapi életet – mondta. Magyarország az uniós tagállamok közül a munkavállalók számát tekintve is a lehető legkisebb veszteséggel élte túl az első hullámot – tette hozzá.

Fotó: MTI

10 EZER MILLIÁRD FORINT A VÉDEKEZÉSHEZ

Mintegy 10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, ebből sokat már elköltöttek, de még van pénzügyi eszköz a további intézkedésekhez – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón Budapesten.

Gulyás Gergely kiemelte: 791 milliárd forintot költöttek eddig a védekezésre és több mint 2 ezer milliárd forintot fordítottak a gazdaságra. A fizetési moratórium bevezetése 3 ezer milliárd forint értékű fizetési kötelezettség elhalasztásának lehetőségét jelentette, és a cégek kétharmada, a magánadósok több mint fele élt is a lehetőséggel. 2100 milliárd forintot tesznek ki a tőke- és garanciaprogramok, míg a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja 1500 milliárd forintot jelent.

Az első féléves gazdasági adatok jobbak az EU-átlagnál, de így is 6,1 százalékos recesszióba süllyedt a magyar gazdaság. Ezért fontos a gazdaság élénkítése, a munkahelyek megőrzése, valamint az együttműködés a társadalomban, ami lehetővé teszi a fegyelmezett védekezést és az ország működésének fenntartását – fogalmazott.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb