Kikapcs

Most még nagyon cukik: két kis krokodilfióka bújt ki a Szeged Vadasparkban

A két kis kroki idén nyáron bújt ki a tojásából, szépen fejlődnek, egyelőre még csak rovartáplálékot fogyasztanak. Bobó és Barbi a Szegedi Vadaspark tompaorrú krokodiljai igazi mintaszülőnek számítanak, a hüllőktől nem megszokott gondoskodással egyengetik a kicsinyek életútját.

A krokodilfélék sok mindenben, mind anatómiájukat, mind ivadékgondozásukat tekintve sokban különböznek a többi hüllőtől. Bár még tojással szaporodnak, nem hagyják azokat magukra – ismerteti a krokodilok szokásait a Szegedi Vadaspark oldala.

Az új jövevények még Krokodil Dundee-tól is biztonságban vannak, a szülők a fészekrablóktól védik a tojásokat, majd akár 1-2 évig is nevelgetik az utódaikat. Így történik ez a vadasparkban is, Barbi és Bobó hevesen figyelmeztetik a gondozókat is, ha túl közel merészkednének az ifjakhoz.

A felnőtt krokodilok halakkal és kisemlősökkel, a kicsik még rovarokkal, például sáskával táplálkoznak, amelyet a vízbe szórnak a gondozóik. A szakemberek később térnek át az etetésük során a kisebb gerincesekre, ahogy méretük és étvágyuk ezt lehetővé teszi.

NEM SOKÁIG MARADNAK MAJD SZEGEDEN

A tompaorrú krokodilokat a Vadaspark nemzetközi törzskönyvi program keretében tartja és szaporítja. Kezdetben kivették a tojásokat a szülők által az infralámpa alá épített költődombból, hogy inkubátorban keltessék ki őket, majd – a törzskönyvezető tanácsára, aki élőben nézte meg a tartóhelyüket – teljes mértékben a szülőkre bízták a feladatot. Többnyire 2-3 krokodilt nevelnek fel sikeresen, amelyek 1-2 év múlva más állatkertbe kerülnek. A mostani szaporulatra is jelentkezett már egy állatkert, így valószínűleg pár hónapon belül el fogják hagyni a szegedi otthonukat.

Fotók: Endrédi Lajos, zooszeged.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb