Közélet

A mintákat vizsgáló laborban is terjedni kezdett a koronavírus Szegeden

Megjelent a koronavírus a szegedi Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézetben, az RTL Híradó szerint többeket megfertőzött az egyik ott dolgozó, aki két napig úgy végezte munkáját, hogy már lázas volt, és kapart a torka.

Négyen kapták el a koronavírust a mintákat vizsgáló laborban Szegeden. A munkát nem állították le, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint fertőtlenítették a laboratóriumot.

KORÁBBAN ÍRTUK A TÉMÁBAN: A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN ÉS A MOL-PICK SZEGEDNÉL IS MEGJELENT A VÍRUS

Elmaradnak a Mágnás Miska és a Vágy című előadások a Szegedi Nemzeti Színházban és a Kisszínházban, az ok az egyik stábtag pozitív PCR tesztje – tudatta a Szeged365.hu – val hétfő kora este a színház sajtóosztálya. A koronavírusos stábtag egyébként nem érintett az elmaradó előadásokban, de a nézők és társulat egészsége védelmében a következő napokra meghirdetett előadásokat egy későbbi időpontban pótolják majd:

Karanténba került a komplett MOL-Pick Szeged, miután pozitív lett a koronavírus tesztje, egy, a csapat szűkebb környezetébe tartozó személynek hétfőn. A Kékek edzéseit és meccseit felfüggesztették, így a szeptember 17-én esedékes Paris Saint-Germain elleni összecsapást is:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb