Közélet

Nagy mértékű fejlesztéseken eshetnek át a magyar vállalkozások

Soha nem látott mértékű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Dunakeszin.

György László, a 2021-27-es európai uniós források várható felhasználását ismertető tájékoztatóján azt mondta: mivel még folynak a tárgyalások Brüsszellel, a pályázati források konkrét nagysárágról egyelőre nem mond számokat. Hozzátette, hogy a kormány jelenlegi tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek majd meg, ezeknél 3-4 hónap alatt döntések is születnek.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Elmondta, a pályázatok nem a hagyományos szakpolitikai rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra, amelynek meglesznek a felsorolt szakmai részei. “Így lesz a kkv-stratégia high-tech és zöld” – fűzte hozzá az államtitkár.

Az államtitkár nemrégiben minderről Szegeden is beszélt.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb