Sport

Szegedi kajak – kenu világkupa: Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a világkupa egy felmérés is volt egyben, mennyire felkészült a magyar válogatott az olimpiai szereplésre

Örülhet a szíve minden sportrajongónak, aki a hétvégén kint volt a szegedi Maty-éren a kajak-kenu világkupán, ugyanis magyar válogatottunk – ahogy már megszokhattuk tőlük -, taroltak rendesen a pályán, számtalan izgalmas, és diadalittas pillanattal megajándékozva a nézőket, így végül 15 érmet, közte 6 aranyat, 6 ezüstöt és 3 bronzot zsebelhettek be a rangos megmérettetésen. Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint ez egy felmérés is volt egyben, mennyire felkészült a magyar válogatott az olimpiai szereplésre.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a késői időpont ellenére volt értelme megrendezni a szegedi kajak-kenu világkupaversenyt, mert a járványhelyzet ellenére igen szép eredmények születtek. A koronavírus-járvány miatt a gyorsasági szakágban idén ez volt az egyetlen felnőtt nemzetközi viadal, 33 ország több mint 400 sportolója vett részt rajta.

Fotó: kajakkenusport.hu

“Egyértelműen volt értelme megrendezni ezt a versenyt. Sok olyan sportoló akadt, aki év közben nem is nagyon versenyzett, és a válogatott szempontjából is fontos, hogy felmérhettük, hol és hogyan állunk az olimpia kapcsán. Ami pedig a legfontosabb, hogy azokban a számokban, amelyekben még kvótát kellene szereznünk, láthattuk, hogy mire számítsunk. Azok a külföldiek ugyanis, akik hozzánk hasonlóan még reménykednek indulási jogokban, nagy többségében itt voltak. Úgy is fogalmazhatok, hogy a világkupa tájékozódási pont volt, ebből ki tudunk indulni, hogy hol kell erősödni, hol kell tartani a szintet” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy az ötkarikás játékok szempontjából ugyan nem volt a legideálisabb a viadal időpontja, de mindenki tudja, hogy miért csak most kerülhetett rá sor.

Fotó: infostart.hu

Ami a kvótaszerzés szempontjából fontos számokat illeti, férfi K-2 1000 méteren, K-1 200 méteren és C-2 1000 méteren is jól teljesítettek a magyarok.
“Dombvári Bence és Noé Zsombor negyedik lett a kajakosoknál úgy, hogy itt volt a tavalyi vb második, harmadik és ötödik helyezettje is, illetve az összes olyan nemzet képviselője, amely még nem szerzett kvótát ebben a számban. Utóbbi egységeket nagyon magabiztosan előzték meg Bencéék, s ez bíztató. A K-1 200-on második Csizmadia Kolos már tavaly is bizonyította, hogy ha fejben ott van, és minden összejön számára, akkor kiváló pályát tud menni. Most vb-döntősöket és kvótaszerzőket vert meg, sokat jelenthet számára, hogy sikerült dobogóra állnia. A kenusoknál a szintén második Adolf Balázs, Fejes Dániel páros nagy előnye, hogy fiatal, feljövőben lévő duó, amelynek látva a munkáját, a hozzáállását és a kitartását, kijelenthető, hogy jövőre még előrébb fog lépni. Nagyon bízom benne, hogy ez meghozza majd a kvótát is.” – fogalmazott Hüttner.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A világkupán sok fiatal is szerepet kapott hazai részről, róluk a kapitány azt mondta, mindegyikük bizonyította, hogy nem véletlenül volt eredményes az utánpótlás korosztályban, és megmutatták, hogy hosszú távon is lehet bennük bízni.

Fotó: maszol.ro

A koronavírusról szólva Hüttner Csaba azt mondta, hogy szerinte a versenyzők jelenleg még nem igazán veszik komolyan a helyzetet.
“Elsősorban nem azért aggódok, hogy elkapják a vírust, mert egy sportolónak az esetek tíz százalékában van csak tünete, hanem a szövődmények miatt. Azok akár a pályafutásukat is befolyásolhatják. Szerintem az a legnagyobb veszély, ha elkapják a betegséget, de nincs tünetük és úgy edzenek. Ezért minél inkább meg kell próbálnunk olyan körülményeket teremteni, hogy a legbiztonságosabban tudjanak felkészülni. Adott esetben az olimpia előtt, illetve amíg kialakul a csapat, olyan helyeken kell edzeni, ahol teljesen el lehet őket szeparálni a külvilágtól.” – mondta a válogatott vezetője.

Magyarország gyorsasági kajak-kenuban a 18 megszerezhető kvótából eddig 13-at gyűjtött be, hat női kajakost, öt férfi kajakost és két női kenust.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb