Gasztro

Szegedi ősz, fesztivál nélkül? Jön a Belvárosi Borterasz és Gasztro Vigadó!

Az ősz elmaradhatatlan kelléke a színes szegedi programok sorozata, ám a koronavírus most egy kicsit keresztül húzta a megszokott menetrendet. A hiányt felismerve egy hetente visszatérő borteraszt és gasztro vigadót röffent be a Hungi.

Belvárosi Borterasz és Gasztro Vigadó néven indul be a Hungi által szervezett, szombatonként jelentkező kulináris dzsembori, amelynek első felvonása október 10-én lesz. A programsorozat délelőttönként kézműves, gourmet termékekkel, minőségi programokkal, bemutatókkal színesíti majd a szombatokat, míg délben már az ebédé lesz a főszerep, kicsit később pedig természetesen a borászoké és a zenés mulatságé lesz a pálya.

“Nagyon sok olyan központi nagy rendezvény maradt el a koronavírussal összefüggő korlátozások miatt, amikhez már hozzászoktunk. Mi is azt éreztük, hogy igény és szükség van arra Szegeden, hogy a szabályok betartása mellett programokkal színesítsük a szegedi gasztronómia palettáját” – mondta el a Szeged365.hu-nak Gálosi Gyula, a Hungi tulajdonosa.

Egyelőre egymást követő négy szombaton egészen biztosan lesz Belvárosi Borterasz és Gasztro Vigadó a Hungi előtt, de lehet arra számítani, hogy hosszú távon is – így például Halloweenkor, Márton napon és a karácsonyi időszakban is – az életünk része lesz a programsorozat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb