Közélet

Akár egy év börtönt is kaphat az, aki hálapénzt ad vagy fogad el

Akár egy év börtönt is kaphat az, aki hálapénzt ad vagy fogad el a Büntető Törvénykönyv módosítása szerint, továbbá a törvényjavaslat tiltja a másodállású magánpraxist is, illetve az állami infrastruktúra magáncélú használatát.

A Magyar Orvosi Kamara delegációja szombaton egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, ahol áttekintették az egészségügy problémáit. A MOK javaslatait a kormány elfogadta, ezért Gulyás Gergely és Kásler Miklós hétfőn már be is nyújtotta az Országgyűléshez az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatot, amely az orvosi bérek növeléséről, illetve az orvosi másodállások és a hálapénz eltörléséről rendelkezik. 

Ennek értelmében 2021. január 1-től akár egy év börtönt is kaphat az, aki hálapénzt ad vagy fogad el, megtiltják a másodállású magánpraxist is, illetve az állami infrastruktúra magáncélú használatát, valamint az egészségügyi dolgozót kirendelhetik egy másik intézménybe is munkavégzés céljából, erről azonban előtte ki kell kérni az érintett egészségügyi szolgáltató vezetőjének véleményét is.

Fotó: mipszi.hu

A törvényjavaslat így szól:

“… aki egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésében egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozónak vagy ezekre tekintettel másnak az egészségügyről szó törvényben meghatározottak szerint jogtalan előnyt ad vagy ígér, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő…. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony (a továbbiakban együtt: gyakorolható tevékenység) kivételével – kizárólag a Kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató székhelyén vagy telephelyén nem végezhet olyan egészségügyi tevékenységet, amire az egészségügyi szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

Fotó: mindenszo.hu

2021. január 1-től várható az orvosok alapbérének jelentős növelése is, ami több léptékben, három év alatt valósul meg. Ez azt jelenti, hogy míg eddig egy kezdő, rezidens orvos alapbére bruttó 255 ezer forint volt, addig az első évben 481 ezer forintra emelkedik, 2022-től 619 ezerre, 2023-tól pedig 687 ezerre nő. 

Forrás: Index.hu

 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb