Napi pakk, szombat: jó idő és őrült futóverseny érkezik Szegedre
Igazi jó időt hoz majd a szombat, és ha már így lesz, egy remek futóverseny is érkezik Szegedre. Ma lesz a Múzeumok Őszi Éjszakája, és a Napfény Városának közgyűjteményei sem maradnak ki a mókából. Vidd ágyba a reggelit, mi pedig már mutatjuk is, mi mindent tartogat számodra a hétvége első napja!
MA ÜNNEPLIK A NÉVNAPJUKAT
Gedeon, Bendegúz, Dániel, Daniló, Dános, Ferenc, Gede, Gedő, Gida, Glenn, Hajna, Lajos, Leó, Leon, Lionel, Samu, Sámuel – Boldog névnapot kíván a Szeged365!
EZEN A NAPON TÖRTÉNT
- 207 éve megszületett Giuseppe Verdi olasz zeneszerző, korának legtöbbet játszott operaszerzője. Korai műveit az Olaszország egységesítéséért és a szabadságért vívott harc támogatásaként értelmezte a közönség. 1867-ben mutatták be a “Don Carlos”, 1871-ben az “Aida” című operáját. A William Shakespeare drámáiból írt két utolsó alkotását, az “Othelló” című operát (1886) és a “Falstaff” című vígoperát (1992) tekintik a legkiemelkedőbb műveinek.
- 155 éve John Wesley Hyatt szabadalmaztatta a biliárdgolyót.
- 139 éve született Kittenberger Kálmán vadász, Afrika-kutató, zoológus, író, a Nimród vadászújság főszerkesztője.
- 134 éve a vacsorához először viselték azt a speciális öltözetet, ami később a szmoking nevet kapta. A szmoking eredetileg Angliában, az “Eton College” középiskolai tanulók egyenruhája volt, később vált a férfiak estélyi öltözetévé.
- 120 éve született Helen Hayes, Oscar-díjas amerikai színésznő, akinek közel 70 éves pályafutása volt. Az amerikai színház “First Lady”-je, aki 1932-ben játszott Ernest Hemingway regényének filmváltozatában, a Búcsú a fegyverektől-ben, legismertebb alakítása 1970-ben az Airport-ban volt, majd a ’80-as években két alkalommal is eljátszotta Agatha Christie világhírű karakterét, Miss Marplet a filmvásznon. Azon kevesek egyike, aki elnyerte az Oscar-, az Emmy- és a Tony-díjat egyaránt.
- Ma ünnepli 66. születésnapját David Lee Roth, aki a Van Halen rockzenekar énekese volt.
- 59 éve a Szovjetunióban befejeződött az 5500 km hosszú transzszibériai vasút villamosítása.
- 50. születésnapját ünnepli Gaál Noémi televíziós műsorvezető bemondó, az időjárás-jelentés egykori háziasszonya a TV2 csatornán.
- 44 éve a 98 éves görög Dimitrion Yordanidis lefutotta a marathoni távot. 7 óra 33 perc alatt, így ő lett a legidősebb ember, aki valaha végigfutotta ezt a versenyt.
- Ma lenne 43 éves Brittany Murphy amerikai színésznő, a Spinédzserek, a Sin City és a Szakítópróba sztárja.
MEGRENDELTÜK NEKED A NAPSÜTÉST
Az időjárás pedig le is szállítja! A közelgő hidegfront előtt még egy utolsó napsütéses szombat és vasárnap áll előttünk. Csapadék nem, de napsütés annál több lesz majd a régióban.
VIGYÁZZ, KÉSZ, SPRINT! EZ BIZONY EGY ŐRÜLT FUTÓVERSENY LESZ!
Szombaton megérkezik Szegedre az országos CRAZY5K rendezvénysorozat, ahol rövidtávú sprint futáson mérhetik össze gyorsaságukat a résztvevők. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. támogatásával a Szegedi Repülőtéren megrendezett esemény őrült tempóra ösztönzi a versenyzőket: a 200 méteres egybefüggő felfújható akadálypálya után 2 km futás következik, és a végén egy meglepetés akadály is próbára teszi a résztvevőket.
ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN SZEGEDI MÓDRA
Emlékeztek az Éjszaka a Múzeumban című Ben Stiller vígjátékra? Ahol az éj leple alatt életre kelnek a múzeum kitömött állatai, és a diorámákban kiállított emberek bábui? Ha ilyen fantasyba illő elemeket ugyan nem is ígér a szegedi Múzeumok Őszi Éjszakája október 10-én, szombaton, mindenképp érdemes ellátogatnia az eseményre a kultúra kedvelőinek, mert exkluzív kulisszatitkokra derül majd fény a tárlatvezetések során, egy másik világ tárul a látogató elé a csillaglesen, és nem utolsó sorban a vállalkozókedvű vendégek részt vehetnek egy izgalmas múzeumi nyomozásban is.