Szegedi Arcok

A Szeged Plaza tulajdonosa veheti meg a Budapest Airportot

Ez aztán a high life: Jellinek Dániel, a Szeged Plaza-t is üzemeltető Indotek Csoport vezérigazgatója az Indexnek elismerte, hogy üzleti tárgyalásokat folytat a Budapest Airport Zrt. megvásárlásáról. A Plaza-guru amerikai és magyar befektetőkkel karöltve tárgyal a reptér-shoppingról.

PLÁZA ÁSZÁBÓL REPTÉR ÁSZA?

Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll – tette hozzá. Jellinek Dániel közölte azt is, hogy az üzleti tárgyalások bizalmas jellege miatt további tájékoztatást nem adhat. A Bloomberg szerint a hazai cégekből is álló konzorciumnak a Mol Nyrt. is tagja.

A Budapest Airportnak jelenleg három tulajdonosa van:

  • a GIC szingapúri befektetési alap tulajdonában lévő Malton (tulajdoni hányada: 23,33 százalék),
  • egy kanadai nyugdíjalap (Caisse de dépôt et placement du Québec, 21,23 százalék), valamint
  • a német AviAlliance (55,44 százalék), amely repülőtér-üzemeltetéssel foglalkozik,

…ám a Bloomberg pénteki cikke szerint egyiknek sem áll szándékában eladni a repülőteret üzemeltető céget.

A KILENCEDIK LEGGAZDAGABB MAGYAR

Még a nyár elején jelentmeg a 100 Leggazdagabb Magyar című kiadvány, a listát az idén is a Mol-Pick Szeged tulajdonos, OTP és Pick vezér Csányi Sándor vezeti 310 milliárdos vagyonnal, a második helyre az online pornóból feltört Gattyán György jött fel, megelőzve az idén csak harmadik Mészáros Lőrincet. A lista érdekessége (nekünk, szegedieknek), hogy az idén először felkerült a Szeged Plaza mindössze 43 éves tulajdonosa, Jellinek Dániel, sőt, rögtön az első tízbe is befért.

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb