Sport

Bődületes rekord: 57 nap alatt teljesítette Csutka István az Országos KékKört

A debreceni Csutka István, vagyis Camino Steve 57 nap alatt teljesítette gyalogosan az Országos KékKört. Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonala az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát és a megyénken is áthaladó Alföldi Kéktúrát foglalja magában.

TÖBB TÚRAÚTVONALAT EGYESÍT A KÉKKÖR

 A túrázó elmondta, teljesítményével arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány idején érdemes a kisvállalkozásokat, illetve a magyar turizmus támogatni. Mint mondta sokan ismerik már a Kéktúrát, de csak kevesen tudnak arról, hogy a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra is részei a Kékkörnek. Csutka István célja az volt, hogy 60 nap alatt teljesítse az útvonalat, ehhez 42,5 kilométert kellett volna megtennie minden nap. Egy – egy nap volt, hogy többet, akár 70 kilométert is teljesített, máskor kevesebbet, de a cél így is túlteljesült – tette hozzá. A Csokonai Nemzeti Színház volt igazgatója naponta átlagosan 45 kilométert gyalogolt. Persze a számok mellé érdemes odaképzelni a szintkülönbségeket is. Az elmúlt öt évben többek között Grönlandon, Korzikán és az Amerikai Egyesült Államokban túrázott,  például az Appalachian Trailt, a Pacific Crest Trail Mojave sivatagon átívelő szakaszát is teljesítette a színművész.

ALFÖLDI KÉKTÚRA MEGYÉNKEN ÁTHALADÓ RÉSZEI

Megyénkben a kilencvenes években még csak nyolc települést érintett a túra: a Kistelek, Ópusztaszer, Pusztaszer, Szegvár, Mindszent, Mártély, Hódmezővásárhely, Székkutas szakaszon kellett áthaladni a térségünkben, mára a QR – kódos pecsételőállomások Öttömöstől a Petróczki – iskolától indulnak. Az összesen 849 kilométeres útvonal Ásotthalom, Ruzsa, Zákányszék, Bordány, Zsombó, Szatymaz, Sándorfalva, Dóc, Ópusztaszer, Mindszent, Derekegyház-Tompahát, Nagymágocs, Árpádhalom és Eperjes érintésével megy át Csongrád – Csanád megyén, és körülbelül 140 kilométer esik a megyére. Az útvonalról bővebb infókkal a Csongrád – Csanád Megyei Természetjáró szövetségnél tájékozódhatunk.

Október 17 – én térségünkben is közeleg egy teljesítménytúra, igaz jóval rövidebb, és barátibb távra számíthatnak az akár családosan is abszolválható túrán.

Forrás: ma7.sk/mti.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb