Közélet

Ez nem jó hír: a súlyos lefolyású esetek növekedése várható a szakértők szerint

Elhúzódó járvánnyal számolhatunk: “még az új koronavírus elleni védőoltás megjelenése sem hoz varázsütésszerű változást, sokkal inkább a védekezés harmadik fázisát hozza el” – tudhattuk meg Oroszi Beatrix orvos-epidemiológustól aki a Semmelweis Egyetem munkatársa is egyben. Szegedi Tudományegyetem matematikusaként fémjelzett Röst Gergely szerint a matematikai modellek segíthetnek igazán az optimális oltási program kialakításában.

MATEMATIKAI MODELL AZ OLTÁSI PROGRAM FINOMHANGOLÁSÁÉRT, POZITÍV PÉLDÁKKAL

A két szakember az InfoRádió Aréna című műsorában szólalt fel. Elsőként Röst Gergely fejtette ki véleményét, szerinte a metamatematikai modelleknek a legnagyobb haszna abban áll, hogy általuk lehet finomhangolni az oltási programot, tekintve, hogy nem áll majd rendelkezésre mindenki számára vakcina, a készletek korlátozottak lesznek. Hogy a legoptimistábban lehessen ezeket felhasználni, kellőképp lelassítva a járványt a nyájimmunitás eléréséig. Megjegyezte, hasonló modellezéseket végeztek a H1N1-járvány idején, figyelemmel kísérve az aktuális átoltottságot, valamint a járvány nyomán az influenzán átesettek számát, amiből sikeresen tudták előre jelezni, hogy mikor ér csúcsára a kór, és mikortól nem kell már tőle tartani.

TÖBB OLTÓANYAG VAN A PIACON, KÉRDÉS A VÉDETTSÉGI ARÁNY, ÉS ANNAK FOKA, VALAMINT HOGY MINDEN ÉVBEN SZÜKSÉG – E ÚJRAOLTATNI MAGUNKAT

Oroszi Beatrix hozzátette: annak ellenére, hogy nagyon várják a vakcina megjelenését, miután fontos fegyvertény lesz a vírus ellen. De az biztos, hogy nem a járvány végét jelenti majd, hanem a következő, a harmadik fázis kezdetét. Kiemelte, van néhány bizonytalanság, amit még nem tudni, így például, hogy a sokféle oltóanyag közül melyik lesz igazán biztonságos, valamint hatásos, illetve, hogy a hatásossági spektrumban mi lesz a különbség a szerek között. Ugyanis sok új technológia jelent meg, közülük néhány olyan, amit soha, semmiféle védőoltás kapcsán nem használtak széles populációk oltására. Nem tudható azt sem, hogy mondjuk száz beoltottból hány embernél fogja kivédeni a fertőzést egy esetleges vakcina. Megjegyezte, a jelenlegi iránymutatások alapján, ha már 50 százalékos lesz a hatásosság, el fogják fogadni, ami nagyon jó arány, de mégsem nyújt 100 százalékos biztonságot. További bizonytalanság, hogy vajon mennyi ideig fog tartani az oltás utáni védettség, szükség lesz-e például az évenkénti újraoltásra, hasonlóan, mint az influenza esetében. Végül pedig a harmadik nagy bizonytalanságot az adja, hogy magát a fertőzést védi ki az oltás, vagy esetleg csak a súlyos lefolyás ellen fog biztonságot jelenteni. Előbbi esetében ugyanis várható a nyájimmunitás, míg utóbbinál nem – magyarázta a orvos-epidemiológus.

RÖST ÉS OROSZI SZERINT IS EL KELL OSZLATNI A LAKOSSÁG TÉVHITEKET A FERTŐZŐDÉSEK ÉRTÉKELÉSÉBEN

A járvány jövőbeni alakulását illetően a Szegedi Tudományegyetem matematikusa úgy fogalmazott, ennek előrejelzése momentán talán az egyik legnehezebb kérdés, ugyanis az elmúlt hetek megnövekedett esetszámaival nem tartott lépést a tesztelések száma, véleménye szerint ezért hatalmas tévedés, hogy azért van több pozitívunk, mert többet tesztelünk. Önmagában ez akkor lenne igaz – hogy pusztán a tesztelés miatt van több eset, miközben a járványügyi helyzet változatlan –, ha pozitivitás ennek megfelelően csökkenne. A probléma viszont azzal van, “ha a valóságban nő az esetszám, akkor a tesztelés limitje, felső határa fogja megszabni, hogy meglevő összes fertőzésből mennyit fogunk tudni észlelni” – magyarázta az orvos epidemiológus. Oroszi Beatrix hozzátette, ami viszont egyértelműen látszik a járványgörbén, hogy az érintettek kormegoszlása megváltozik. Egyre idősebbek jönnek be a képbe, egyre nő az azonosított esetek átlagkora, annál inkább csökken a kevésbé súlyos esetek azonosítása. Az eltolódásból pedig az következik, hogy sajnos a kritikus lefolyású esetek emelkedése várható. következő napokban–hetekben a gyakoriság tekintetében, mindezt pedig tényadatok is alátámasztják.

A járvány belső terjedésével kapcsolatban Röst Gergely már korábban is figyelmeztetett minket, ahol az iskolába járás ellen szólalt fel, és tűzoltásnak vélte a behurcolás akadályozását:

Forrás: infostart.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb