Sport

Nagyot harcolt a Szegedi VE Szolnokon is, ez most ennyire volt elég

Rákészültek a fiúk, ahogy lehet, de a viszontagságos edzéskörülmények közepette, kulcsjátékosok hiányában nem tudta igazán szorossá tenni a tiszai rangadót: 13:5 – ös győzelemmel lépte le ellenfelét a bombaerős Szolnok.

Szeged Sportuszoda vízilabda mérkõzés képen: Fotó: Török János

KÉT SZEGEDI FAZONSZABÁSZ HIÁNYZOTT A SZŰKÜLŐ KERETBŐL, A SRÁCOK ÍGY IS VÉGIGHAJTOTTÁK A MECCSET

Két nagy szegedi hiányzó is volt a meccsen, ugyanis Sánta Dániel és Kürti Dominik sérülés miatt nem tudott játszani. Így srácok tartalékosan vettük fel a küzdelmet a remek Szolnok ellen. Gyorsan, az első negyedben demonstrálta a hazai csapat, hogy komolyan veszi a meccset, így kőkemény beforgatások, csavart távoliak után 3-0 – ra léptek el. A második negyedben 4-0 – nál végre megtört a jég Farkas Kristóf szemfüles találatával. A harmadik nyolc percben felszabadultak a fiúk: bátran és eredményesen támadott a Szeged, és további három szemfüles gólt passzíroztak a kapuba, sorrendben Kiss Csaba, Baj Marcell, Lakatos Soma közreműködésével. Az utolsó negyed első gólja is a Szegedé volt, Palotás Gergely talált az egykori szegedi hálóőr, Nagy Viktor kapujába. Erre volt még válasza a Szolnoknak, így 13-5 lett a végeredmény. A Szegedi VE legközelebb október 21-én (szerda) 19.30-kor az OSC otthonában száll harcba az E.ON OB I – ben. Nem lesz könnyű menet a 9. helyezett Orvosegyetemmel szemben sem, hiszen éppen most ikszeltek (8:8) a Vasas ellen.

 SZOLNOKI DÓZSA–SZEGEDI VE 13–5 (3–0, 4–1, 5–3, 1–1)
E.ON férfi vízilabda OB I, 10. forduló, Szolnok, Vízilabda Aréna, 200 néző. Vezette: Csanádi Zsolt, Pintér János
SZOLNOK: Nagy V. – Koranrik 4, Nagy Á., Drasovics 3, Pijetlovics 3,  Filipovics 3, Szeghalmi. Csere: Angyal, Dőry, Schmölcz, Koltay, Melkuhn, Kovács M. Edző: Zsivko Gocics.
SZEGED: Molnár D. – Palotás 1, Boros T., Tóth Gy., Baj 1, Horváth Zs. Somlai Csere: Kiss Cs. 1, Szporny, Börcsök, Lakatos S. 1, Mekkel, Farkas K. 1. Edző: Szabó Zoltán.
Gól – emberelőnyből: 7/6, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0

https://www.facebook.com/szvsc/videos/803433930488836/

Zsivko Gocics: – Sok időnk nincs edzeni, mivel hetek óta szerda-szombat ritmusban játszunk, és közben erőnléti tréningeket végzünk. Ennek ellenére nem lehet panaszom a fiúkra, hiszen beleadtak mindent a mérkőzésen. Végül biztosan nyertünk a becsülettel küzdő szegedi csapat ellen.
Szabó Zoltán: – Túlnyomó részt azt csinálták a fiúk, amit kértem tőlük. Négy-öt gólt elkerülhettünk volna jobb koncentrációval. Jelen helyzetben ennyi a különbség a két együttes között.

FOLYTATÁS SZERDÁN, AZ OSC ELLEN

A meccs előtti körben Debrecenben ikszeltek (9:9) a fiúk a megállíthatatlan Kürti (3) remeklésével. A Szeged eddig hat meccsen léphetett pályára, öt meccsből egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség a srácok mérlege. A gárda jelenleg 4 pontjával áll a tabella 12. helyén.

Forrás: Szegedi VE FB/szve.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb