Sport

2:0-ra győzedelmeskedett a Makó FC a Szentes csapata ellen

2:0-ra győzedelmeskedett a Makó FC a Szentes csapata ellen a szombati, október 17-ei mérkőzésen. A hagymavárosiak ezen a találkozón mutatták be új címerüket és mezüket is, ami minden bizonnyal meghozta a csapat szerencséjét is a pályán.

A mérkőzésen, melyet sokszor szakítottak meg a bírói ítéletek, sok párharcot és ütközést láthatott a szépszámú közönség. A vendégcsapatot teljesen beszorították a hagymavárosiak, míg az ő kapujuk nem volt veszélyben. A félidőben gól nélkül fordult a két gárda, a második játékrészben azonban először Juhász Jónás, majd egy Búzási Péter által távolról megeresztett lövés – ebbe csak beleütni tudott a szentesi Tóth Levente, aki egyébként többször is bravúrral hárított – góllá ért a makói fölény.

A Makó Fc jövő héten szombaton délután fél 2-kor a Mórahalom csapatával csap össze idegenben.

Forrás: Makó FC

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb