Mindenmás

Napi pakk, csütörtök: ma is sokat fog sütni a nap Szegeden, kezdődik a Mozinet filmnapok, Jeff Goldblum szülinap

Ragyogó napsütésből ma sem lesz hiány Szegeden, és a csütörtök egyből egy jó hírrel kezdődik a filmrajongóknak, elrajtol ugyanis a Mozinet filmnapok. Továbbra is érdemes azonban elkerülni a Csongrádi sugárút és a nagykörút sarkát. A reggeli rántotta mellé már tálaljuk is a legfontosabb infókat a hét utolsó munkanapján.

ŐKET KÖSZÖNTSD FEL NÉVNAPJUKON!

Előd, Admira, Inge, Ingeborg, Kordélia, Koren, Korina, Korinna, Mária, Mirabel, Mirabella, Szalóme, Szulamit, Várkony, Vilibald – Boldog névnapot kíván a Szeged365!

EZEN A NAPON TÖRTÉNT

  • 209 éve született Liszt Ferenc zeneszerző. Osztrák anya és magyar apa gyermekeként a határközeli Doborjánon (Raiding) született Liszt Ferenc. Először apjától tanult zongorázni, első nyilvános koncertjeit 9 éves korában adta Pozsonyban és Sopronban. Tehetsége elismeréseként négy magyar főúr hat évig ösztöndíjat biztosított zenetanulásához. 1822-től Bécsben tanult Czernytől és Salieritől, 1823-tól Párizsban magánúton folytatta tanulmányait. Csodagyerekként, majd virtuóz felnőttként is végigkoncertezte fél Európát, és folyamatosan fejlesztette zongoratechnikáját. Élettársával, Marie D’Agoult grófnővel Svájcban telepedtek le, három gyermekük született. Zeneszerzőként az 1850-es években kezdett elismertté válni, 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat. A hatvanas évektől kezdve zeneszerzőként főleg egyházi zenékkel foglalkozott, élete pedig a Pest-Róma-Weimar háromszögben folyt. 1875-ben saját lakásán alapította meg a Zeneakadémiát, melynek elnöke és oktatója lett. Bayreuthban hunyt el tüdőgyulladásban, sírja ma is it található.
  • 198 éve látta meg a napvilágot Orlai Petrich Soma festőművész, Petőfi jó barátja és rokona, akiről több arcképet is festett.
  • 107 éve született Robert Capa, világhírű magyar riportfotós, haditudósító. A háború fényképésze, a XX. századi sajtófotó egyik legmarkánsabb alakja 1931-ben hagyta el Magyarországot. Kalandvágyán kívül semmije sem volt, nyughatatlansága viszont a világ legzűrösebb helyeire vetette. A spanyol polgárháborúban kezdte haditudósítói pályáját, mindig tűzvonalban volt, és stílust teremtett, mert annyira testközelből ábrázolta a háborút, mint előtte senki más. Jelen volt a kínai és a japán inváziónál, lencséje előtt zajlott a normandiai partraszállás – a II. világháború hadszíntereiről már a Life magazinnak küldte képeit. 1947-ben két kollégájával, Henri Cartier-Bressonnal és David Seymourral megalapította a szabadfoglalkozású fotóriporterek ügynökségét, a Magnum Photos-t. 1954-ben az indokínai háborúban, Vietnamban egy akna oltotta ki az életét.
  • 103 éve jött világra Joan Fontaine színésznő, A Manderley-ház asszonya és az Ivanhoe szereplője.
  • 82 éves lett a Vissza a jövőbe dokija, azaz Christopher Lloyd színész.
  • 77. születésnapját ünnepli Catherine Deneuve francia színművésznő, az Iszonyat, A nap szépe, A piros csizmás lány, Az utolsó metró és a Táncos a sötétben szereplője.
  • 68 éves lett Jeff Goldblum színész, A légy, a Jurassic park és a Függetlenség napja sztárja.
  • 52 szál gyertyát fúj ma el Shaggy, jamaicai származású rapper.

MARAD A NAPSÜTÉS

Továbbra is kitart a kellemes őszi időjárás térségünkben, Szegeden csütörtökön is sok-sok napsütésre kell számítani, egészen élvezhető, 19-20 fokos meleggel.

Bár az ország észak-nyugati részén már megjelenik pár felhő, Szegeden a reggeli 6-7 fokos hideget hamar kellemes napsütés és fokozódó felmelegedés váltja majd. Enyhe szélfújásra azért érdemes felkészülni, de összességében így is lehet majd élvezni a 19-20 fokos délutáni hőmérsékletet.

KEZDŐDIK A MOZINET FILMNAPOK

Október 22- 25 között Budapest és másik 13 város mellett Szegeden is megrendezik a X. Mozinet Filmnapokat. Lássuk, milyen filmek várják a rendezvény keretein belül a Belvárosi Mozi filmszerető közönségét.

TOVÁBB FOLYTATÓDIK A MELÓ A CSONGRÁDI-BERLINI KERESZTEZŐDÉSÉBEN

Szeged belvárosának egyik legforgalmasabb csomópontja a Csongrádi sugárút és a Nagykörút sarka. A rutinos közlekedők már tudhatják, hogy a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban jobb is kerülő úton menni, hiszen az említett útszakaszon könnyen belefuthat az ember egy semerre sem haladó dugóba, főleg a már egy hete zajló ivóvíz-hálózat javítási munkálatok miatt.

A BRESZT ELLEN LÉPNEK PÁLYÁRA A KÉKEK

Ismét idegenben játszanak a kékek. Csütörtök este 18:45-kor Bresztben a Bajnokok Ligájában lép pályára a MOL-Pick Szeged csapata.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb