Közélet

Forrósodik a hangulat a Csongrádi sugárút és a Berlini körút kereszteződésénél

Forrósodik a hangulat a Csongrádi sugárút és a Berlini körút kereszteződésében folytatott építkezés miatt. A helyszínen tegnap óta szinte a nap minden szakaszában óriási a dugó, a gyalogos és a bicajos közlekedés pedig majdnem lehetetlenné vált. Ez utóbbival kapcsolatosan a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete is felemelte a hangját egy közleményben, mi pedig ezt követően a megoldásért rácsörögtünk Ifj. Csüllög Imrére, a szervezet vezetőjére és tagjára.

Ifj. Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezetének vezetője, tagja lapunknak úgy fogalmazott:

„Elsősorban a szemléletnek kellene változnia ahhoz, hogy ilyen és ehhez hasonló helyzetek ne alakuljanak ki. A szegedi kerékpárosok ugyanis nem csak hobbi szinten tekernek, hanem sokan közülük ezzel az eszközzel jutnak el nap, mint nap a munkahelyükre, ügyet intézni, bicajjal kísérik gyermekeiket az óvodákba, iskolába, vagyis így jutnak el egy számukra fontos pontból egy másikba. Ebben az esetben azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Pedig Szeged egy igen erős és komoly kerékpáros városnak számít.”

Fotó: Török Kornél

A Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezetének vezetője, tagja szerint a Szegedi Vízmű Zrt. október 14-től megkezdett és várhatóan október 29-ig tartó ivóvízhálózati javítási munkálatait a Csongrádi sugárút és a Berlini körút kereszteződésben éppen ezért nem végzi teljesen szabályosan. A munkálatok megkezdése előtt ugyanis ki kellett volna találni olyan, alternatív közlekedési lehetőségeket, amelyek a biciklivel haladóknak is megfelelőek az említett kereszteződésben. A szakértő kiemelte, hogy minderre jogszabályok vannak előírva, amelyeket itt nem követtek.

Ifj. Csüllög Imre tehát azt javasolja, hogy:

1. helyezzenek el az érintett szakaszon olyan táblákat, amelyek megmutatják, hogy hogyan kell/lehet közlekedik az említett útszakaszon helyesen

2. találjanak alternatív útvonalakat, amelyek biztonságosan használhatóak a bicajosok számára, amíg ez az egész akció tart (mert a járda nem az és nem is arra való, hiszen ott a kerékpárt csak tolni lehet, az meg már gyaloglásnak számít)

A munkálatok miatt nem csak a kerékpáros és a gyalogos közlekedés lehetetlen és a dugó hatalmas, amit egyébként tegnap lencsevégre is kaptunk, hanem az arra járó tömegközlekedési eszközök menetrendje is megváltozott:

Fotó: Török Kornél

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb