Szegedi Arcok

Szeged365 fotóriport: így épül és szépül a Gergő Liget

Napról napra szépül és épül a Gergő Liget, új nevén a Tisza-Maros Ösvény. A felújítások a Rotary Tanösvény szívében elterülő ex Gergő Liget egykori üzemeltetőjének, Farkas Andrásnak és újdonsült vezetőjének, Jakab Gusztinak köszönhető, akik önkéntes munkában felvállalták, hogy rendben tartják, megóvják és ápolják Szeged egyik legszebb erdei, folyóparti pihenőhelyét.  

Farkas András a Szeged365.hu kérdésére elárulta, jelenleg is folyik a kis átjáró híd rekonstrukciója, a korábban kihelyezett padokat is elszállították már felújítani. Beszámolója szerint ironikus ugyan, de amióta elvitték a helyszínről a kukákat, érezhetően kevesebb a szemét is a Gergő Ligetben. Talán ez annak tudható be, hogyha nincs kuka a közelben, az emberek inkább hazaviszik a szemetet magukkal, és nem hagyják a pihenőhelyen szanaszét. Valószínű, hogy az ösvényre nem is kerülnek vissza a kukák, a sétány bejáratához viszont ki fognak tenni egyet.

Farkas András elmondta, hogy a mai napon Sisák Zoltán a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum oktatójának közreműködésével megkezdték a Ligetben található növények és fák ismeretterjesztő kis tábláinak, valamint a sétányon való haladást segítő eligazító tábláknak a kihelyezését. Egyelőre 15 növény kap ilyen bemutatkozó táblácskát, hogy a Liget látogatói ne csak gyönyörködhessenek a természet szépségeiben, hanem tudják is, hogy milyen fákat, bokrokat és virágokat láthatnak.

Az ismeretterjesztő táblák kihelyezését Szabó Dávid fotóriporter kollégánk örökítette meg, pillantsatok be a kulisszák mögé, hogy zajlott ma a munka a Gergő Ligetben.

Fotók: Szabó Dávid, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb