Közélet

Szeged365 fotóriport: így újult meg 50 millió forintból a SZAB Székház

Közel 50 millió forintból újult meg a SZAB Székház – a beruházás során hőszigetelésre és festésre, valamint a homlokzaton található címer rekonstrukciójára is sor került. Az épület falin belül immár a zöld és szürke szín az, ami dominál és a gondosan újra alkotott művek azok, amelyek az árvizeket túlélt épületet még szebbé varázsolják, mint, amilyen alapjáraton volt.

Az épülethez utoljára két évtizeddel ezelőtt nyúltak hozzá. Az elmúlt hónapokban azonban több tucat munkavállaló dolgozott azon, hogy Szeged egyik legikonikusabb történelmi épülete ismét pompába boruljon. A felújítást a Treborum Kft. kivitelezte, 12 céggel karöltve, a benne elterülő alkotásokat pedig Bánvölgyi László szobrászművész, restaurátor tette újjá.

Mindemellett felújították az erkélyeket, amelyeken a korlát homokszórást kapott, a műköveket vízhatlan anyaggal vonták be, megújult a villamoshálózat és a lámpák is. Emellett pedig bádogozást is végeztek rajta, valamint kijavítottak minden apró kis, szemmel jól nem látható sérülést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb