Szegedi Arcok

Elhunyt Bolberitz Pál, a Szegeden is tanító renitens filozófus

Bolberitz tanár úr többek között a szegedi Gál Ferenc Egyetem híres – hírhedt filozófus papja volt, aki diákjaival szemben szigorú, ugyanakkor együttműködő is volt. A néhai miniszterelnököt eltemető pap lélekben örök fiatalként vágódott be a Dóm tér kopogó macskaköveiről nyíló főiskolai könyvtárba. Nála nem lehetett lazsálni, a logikailag rosszul felépített halandzsákra csontból vágta rá a gyengébb osztályzatot a vizsgákon.

BOLBERITZ VÉGEZTE ANTALL JÓZSEF ÉLŐBEN KÖZVETÍTETT TEMETÉSÉT

Életének 80. évében, október 25-én hajnalban a XXIII. János Szeretetotthonban elhunyt Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár, a Hittudományi Akadémia egykori dékánja – számolt be a szomorú hírről a Magyar Kurír. Bolberitz Pál a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök, Antall József diákja volt. A kormányfő halála előtt ő szolgáltatta ki a betegek szentségét a miniszterelnöknek, majd ő végezte a televízióban közvetített gyászszertartást is, ami által az elismert teológus, filozófus professzor országszerte is ismertté vált.

LEGENDÁS OKTATÓKÉNT EMLÉKEZNEK RÁ A NAPFÉNY VÁROSÁBAN IS

Amíg egészségi állapota megengedte, Szegeden is tanított két éve elhatalmasodó betegségéig. Számtalan remekbe szabott alkotása mellett a Megismerés és értelmezés filozófiáját (2002), a Keresztény bölcselet című munkát (2002), és A filozófia lényege, alapproblémái és ágai (1985) nevezetű alkotást emelhetnénk ki. Egykori hallgatói szerint Bolberitz szerette váratlanul, felszólításszerűen “mozgásba hozni” az ifjú elméket, és nagyvonalúnak bizonyult azzal, aki tárgyai iránt egy szemernyi érdeklődést is tanúsított, igazi oázist hozott a diákság itt – ott elsivatagosodó filozófiai áramlataiba.

Forrás: magyarkurir.hu/mandiner.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb