Sport

Nacsa Gábor visszatérése kapóra jött a több sebből vérző SZRSE NBI – eseinek

A többszörös magyar bajnok és kupagyőztes játékos visszatérésére csupán 1021 napot kellett várni hivatalos mérkőzésen. Nacsa Gábor szereplése titkos ütőkártya volt a narancsosok kezében, ezzel pénteken sokakat meglepett a gárda Szolnokon. Nem véletlen, hogy nem mutatták be új igazolásukat korábban, hiszen pontosan e hatás volt a cél. Az ász váratlan megjelenésével ugyanis kis híján ötszettes csatára kényszerültek a hazaiak.

MÁR EGY IDEJE A VIHARSAROKBAN, TÖBB KOROSZTÁLYBAN IS EDZŐSKÖDIK A REAKTIVÁLT ÁSZ

A 16-szoros válogatott röplabdázó húzóembere volt a bajnoki negyedik helyet elérő HPQ-Szeged csapatának és még ebben a szezonban visszatért és a Vidux-Szegedi RSE élvonalbeli együttesét segíti – persze csak amikor lehetősége van rá. Számára ugyanis a békéscsabai edzői munkája élvez abszolút elsőbbséget, hiszen főállása van a BRSE Röplabda Akadémián a gyermek, az ifjúsági és a junior korosztályos csapat vezetőedzőjeként. Az előző idényben a minisekkel dolgozott, illetve a női csapat másodedzője is volt a viharsarkiaknál, ahol remekül érzi magát. “A BRSE -nek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, hálásak vagyunk a békéscsabai klubnak, hogy leigazolhattuk Nacsa Gábort, akinek a szereplése nagy segítséget jelent számunkra. Reméljük, hogy minél több mérkőzésen pályára léphet majd szegedi színekben” – említette Nusser Elemér edző.

NACSA A HONI STRANDRÖPLABDÁBAN IS HÍRESSÉGNEK SZÁMÍT

Nacsa Gábor 2018 januárjában keresztszalag-szakadást szenvedett egy libanoni bajnokin, azóta várt a játékkal, de csak teremben, hiszen strandröplabdában már játszott azóta az országos bajnokságon. Idén elődöntőben szerepelt régi harcostársával, Kaszap Tamással, akivel 2014-ben bajnok lett, 2015-ben és 2016-ban pedig ob-ezüstérmes volt, és emellett 2017-ről van egy másik bajnoki címe, amit Bagics Balázs oldalán ért el.

MÁR A MEDIKÉMIA – SZEGEDDEL IS KUPAGYŐZTES VOLT A RUTINRÓKA

Ha már az eredményekről van szó, a Napfény Városában kezdődött a nagy karrier is: ifjú titánként még szegedi színekben 2001-ben kupagyőztes lett a Medikémiával, majd 2012-ben a Kaposvár, 2014-ben pedig a Kecskemét színeiben is sikerült neki a duplázás, vagyis egy szezonon belül megnyerni a bajnokságot és a  kupát is. Nem véletlen, hogy korábban a magyar felnőtt válogatottaknál segédedzőként is dolgozott. Ilyen tapasztalattal óriási pluszt tud adni egy játékos a szegedi NB I-es csapatnak, amely a járványhelyzet és a sérülések miatt most több sebből vérzik.

9 ÉV UTÁN SZEGEDI MEZBEN

“Örülök, hogy Szolnokon segíteni tudtam a srácoknak, akik az első pillanattól bíztak bennem, ezt pedig igyekeztem pontokkal meghálálni. Jó és nosztalgikus érzés volt szegedi mezben játszani, hiszen erre kilenc éve volt példa utoljára. A játékommal és a rutinommal igyekszem új erőt adni a csapatnak, pozitív lendületet biztosítani a fiataloknak. Miután még jobban összeszokunk és komplett lesz a keretünk, szeretnénk megrángatni néhány oroszlán bajszát” – árulta el Nacsa Gábor.

A SZOLNOK ELLEN JÓ VOLT AZ ÖREG A HÁZNÁL

A tiszai rangadót ugyan végül 3:1 – re elvesztette a SZRSE Gazsiékkal szemben, Nacsa új lendületet adott a támadójátéknak és a nyitás-fogadásoknak is, ezt az idegenbeli bajnokin rögtön érezni lehetett. A megizmosodó szegedi csapat így lelkes játékkal nyerhette meg az első szettet.

Forrás/fotók: SZRSE FB/szegedvolley.com

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb