Sport

A Mol-Pick Szeged elnöke jogi lépéseket fontolgat, mert a Kézilabda-szövetség kötelezte a csapatot, hogy pályára lépjen Bresztben

A Mol-Pick Szeged elnöke jogi lépéseket fontolgat, mert az Európai Kézilabda-szövetség kötelezte a csapatot, hogy pályára lépjen Bresztben, pedig már a kezdés előtt tudvalevő volt, hogy a fehéroroszoknál többen is elkapták a koronavírust.

Szűcs Ernő Péter, a Mol-Pick Szeged elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, a Breszt elleni összecsapás napján, amikor a csapat már útra kelt, értesítették őket emailben, hogy a fehéroroszok bejelentettek egy fertőzöttet az Európai Kézilabda-szövetség felé. Erről a játékosról azonban már hétfőn kiderült, hogy koronavírusos, csakhogy a Breszt elhallgatta ezt az információt addig, amíg a szegedi csapat ki nem utazott a mérkőzés helyszínére.

Fotó: pickhandball.hu

“Mi rögtön jeleztük, ilyen körülmények között nem kívánunk pályára lépni. Közben az edzőnk, Juan Carlos Pastor beszélt az ellenfél spanyol szakvezetőjével, Raúl Alonsóval, aki elismerte, nem egy, négy játékosa betegedett meg. Később ebből hármat letagadtak, mondván olyan fiatalokról van szó, akik nem érintkeztek a felnőttekkel. Nekünk a hazai csapatmenedzser leírta, már hétfőn kiderült az egyik játékosokról, hogy elkapta a vírust. Az EHF azonban türelemre intett, másnapra ígért vizsgálatot, és minden bresztit elküldött gyorstesztre. Igén ám, de ezek nem álltak rendelkezésre, ezért PCR-tesztre kötelezték őket, aminek már csak az eredményét kaptuk kézhez egy ukáz kíséretében a kezdés előtt két órával: le kell játszani a meccset!” – mesélte el a történteket Szűcs Ernő Péter

Fotó: pickhandball.hu

A MOL – Pick Szeged a hír hallatára tiltakozásának adott hangot, hogy ilyen körülmények között nagyon veszélyes, nemcsak egészségileg, sportszakmailag, de gazdaságilag is lejátszani a meccset, azonban az európai szövetség hajthatatlan volt. A meccset követően hazajöttek a szegediek, majd azzal szembesültek, hogy három játékosuk is koronavírusos lett, miközben a Meskov Bresztnél négy-öt újabb esetet jelentettek be. Összesen legalább kilencen fertőződtek meg a meccs következményeként. 

Fotó: pickhandball.hu

“Az EHF-nek küldtünk egy keményebb hangvételű levelet, tudattuk, ebben vastagon benne van a szervezet. Az értesítésben a halasztáson kívül csak annyi szerepelt, hogy kivizsgálják a történteket. Mi viszont semmiképp nem megyünk szó nélkül el emellett, megtesszük a megfelelő jogi lépéseket, mert minden értelemben jelentős kár ért minket. Továbbá javasolni fogjuk az európai szövetségnek, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség mintavételi procedúrájához hasonlóan legyen egy ellenőr a PCR-teszteken, aki felügyeli a mintavételt, mert így komolytalannak érzem ezt az egészet. Ha pedig egy klub elmulasztja a bejelentési kötelezettségét – ahogy azt a Breszt is tette –, a legszigorúbb jogi eszközökkel lépjenek fel ellene.” – mondta a Mol-Pick Szeged elnöke, aki azt is elárulta, a csapat nem fog visszalépni semmilyen versenysorozattól, a mostani helyzetükben egy célkitűzésük van, túlélni a csoportkört a Bajnokok Ligájában, és ami még ennél is fontosabb, a beteg játékosok egészsége, mihamarabbi gyógyulása.

Forrás: nemzetisport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb