Közélet

Orbán Viktor: áprilisban inthetünk búcsút a járványnak a mostani állás szerint

Orbán Viktor: áprilisban inthetünk búcsút a járványnak a mostani állás szerint – ismertette Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió – Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

DECEMBER VÉGÉN, JANUÁR ELEJÉN MAGYARORSZÁGRA IS MEGJÖHET AZ ELSŐ ADAG A KORONAVÍRUS ELLENI VAKCINÁBÓL

December vége-január elején megjöhet az első adag koronavírus-elleni vakcina Magyarországra. Kétszer annyi influenza elleni oltásunk van, mint békeidőben, de lehet ez nem elég, ezért rendeltünk 360 ezret, valamint van egy magyar vakcinagyár is. Debrecenben is épül egy új oltóanyag-gyár – mondta Orbán Viktor.

Fotó: kpe.hu

A miniszterelnök azt is ismertette, hogy: “mind a remdesivirt, mind a favirapiravirt gyártjuk. Remekül küzdenek az orvosok és az ápolónők. Mindenki fáradt, mindenkinek van problémája, de az orvosaink tudják, hogyha baj van, akkor menni kell. Bírni fogják, és mindnyájan bírni fogjuk. Úgy számolok, december vége-január elején megjöhet az első adag koronavírus-elleni vakcina Magyarországra. Már január környékén be lehet oltani a krónikus betegeket, és a legveszélyeztetettebb csoportot.” A kormányfő emellett arról is beszélt, hogy az unió 27 miniszterelnökével a vírus elleni védekezésről beszéltek.

Fotó: oxygenmedical.hu

“Nálunk a helyzet még istenes, szemben más országokkal – tette hozzá. Sokkal rosszabb a helyzet Belgiumban, Hollandiában. Kész zűrzavar, ami Európában uralkodik.”

SZIGORODTAK A MASZKVISELÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

A kormány szigorított a maszkviselési szabályokon, így hétfőtől a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz hordani a védőfelszerelést – derült ki az Operatív Törzs csütörtöki sajtótájékoztatójából. A rendőrség is besegíthet az ellenőrzésbe, ami drasztikus esetben bezárással végződhet. Orbán Viktor szerint a kulcs a maszkviselésben van.

Orbán Viktor szerint mindenkinek hozzá kellett szoknia ahhoz, hogy mi a helyzet. Hétfőtől az ellenőrzések tekintetében egy új világ kezdődik. Aki nem hordja a maszkot, az nemcsak a saját, hanem a mások egészségével játszik – mondta a kormányfő. A rendőrségnek lehetősége lesz a különféle boltok, éttermek bezárására. Az állampolgári fegyelmezettséget tekintve elég jól alkalmazkodtunk. Az egészségügyi rendszer bírni fogja a nyomást – mondta, majd ismertette, hogy a harmadik legnagyobb egészségügyi tartalékkal rendelkezünk Európában. A lélegeztetőgépet tekintve pedig az elsők vagyunk.

EGYSÉGES INTÉZKEDÉSEK KELLENEK

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az uniós intézkedések között próbálnak valamilyen egységes rendszert kialakítani. Mindenki a saját rendszerében bízik a teszteket illetően is – tette hozzá. Valóban mindenki csinál valamit, de az intézkedések szigorúsága és helyzet nem fedi egymást. Nem a szabályok számának a szaporítása, hanem a meghozott szabályok betartása a legfontosabb – tette hozzá. Abban van a kulcs, hogy a maszkviselést be kell tartani – mondta a kormányfő.

ZAJLIK AZ EGYEZTETÉS AZ ORVOSI JOGVISZONYRÓL

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az orvosok jogállásáról szóló törvényről folyamatosan egyeztetnek. A kirendelési szabályokat humanizálni kell, de egy járványhelyzetben a kirendelés maradni fog. A miniszterelnök szerint jogos-életszerű igények vannak. A magánpraxis ügyéről azt mondta, hogy kialakult egy életforma, és próbálnak rendet tenni ezen a területen is. A következő kormányüléseken biztosan döntenek majd ezekről a kérdésekről.

Fotó: MTI

GAZDASÁGILAG NEM LESZ EGYSZERŰ

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy van egy optimista kép előtte a gazdasági téren, de pénzügyi téren nem lesz könnyű.

“Mindezen helyzetben sikerült végrehajtani a nagyon jelentős egészségügyi béremelést. Eljött az ideje annak is, hogy az elviselhetetlen alacsony fizetéseket meg tudják emelni. Mindezek mellett össze fgo állni a családtámogatási rendszer. 2010-ben is az első döntések a családtámogatás területén voltak – mondta a kormányfő.”

A MAGYAR ELLENZÉK IS BEVÁNDORLÁSPÁRTI

Orbán Viktor a franciaországi terrortámadásról azt mondta, hogy: “van tapasztalatunk a muszlim világról, 150 évig éltünk velük együtt. Mi tiszteljük őket, de ott ahol vannak – tette hozzá. Ha nem akarunk alkalmazkodni, akkor ne engedjük be őket – mondta a kormányfő. Nem akarok olyan helyzeteket látni, mint ami most Franciaországban van. Hiába erőszakoskodnak Brüsszelből, akkor is ki kell tartani. A helyzetünk nem könnyű, mert a magyar ellenzék is bevándorláspárti. Amíg ez a kormány van, addig nem jönnek be a migránsok – jelentette ki.”

ROMLOTT A HELYZET NYUGAT-EURÓPÁBAN

A kormányfő szerint Matteo Salvini megakadályozta a bevándorlást.

“Nekünk Nyugat-Európában is az az érdekünk, hogy bevándorlásellenes politikusok legyenek a hatalmon.Egyébként fel vagyok dúlva, mivel 1984-ben voltam először Nyugat-Európában, de soha nem féltem -emlékeztetett Orbán Viktor. Ha a saját gyerekeink kimennek Nyugatra, akkor aggódni kell. Volt egy fantasztikus kontinensünk, és érthetetlen, hogy egyesek hagyják, hogy ilyen helyzet alakult ki.”

NINCS OK ÁRTATLANOKAT MEGGYILKOLNI

Orbán Viktor: Arra semmilyen ok sincs arra, hogy valaki meggyilkoljon ártatlanokat.

Lehet beszélni arról, hogy az európai szólásszabadság jól van-e berendezve, de arra semmilyen ok sincs arra, hogy valaki meggyilkoljon ártatlanokat – mondta a kormányfő. Nem lehet elvenni a másik ember életét, és menthetetlen bármilyen gyilkosság egy békeidőben. Orbán Viktor elmondta, hogy október 31-én egy református templomot avat fel Bdapest mellett. Szólt arról is, hogy a reformáció mentette meg a magyar nyelvet, és nemzettudatot a 16. században. Ezt még a katolikus testvérek is elfogadhatják – tette hozzá. 

Forrás: origo.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb