Kikapcs

Akikre büszkék lehetünk- magyar Nobel-díjasokról szóló kiállítás nyílt a Somogyi – könyvtárban

Magyar Nobel-díjasokról szóló kiállítás nyílt a Somogyi – könyvtárban “Örökké a tudomány szolgálatában – Nobel-díjasaink „arcképcsarnoka” címmel, ahol világhírű szegedi Nobel – díjasunk, Szent-Györgyi Albert mellett más magyar Nobel-díjasok munkáiba és életrajzába is betekinthetnek az érdeklődők. A tárlat november 25-ig látható a bibliotéka 3. emeletének olvasótermében.

Szent-Györgyi Albert az első magyar Nobel-díjas tudós, aki a C-vitaminnal kapcsolatban a szegedi egyetemen végzett kutatásaiért kapta az elismerést, egycsapásra világhírnévre tett szert, és Szegedet is híressé tette.

A Somogyi-könyvtárban nyílt kiállításon a tudós eredeti művei mellett az az emlékérme is látható, amelyet Szent-Györgyi Nobel-díjának 75. évfordulójára, 2012-ben bocsátottak ki. Az érmén a kutatók számára jelmondattá vált Szent-Györgyi-gondolat olvasható: „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki nem gondolt.” 

Fotó: nemzeti.net

Szent-Györgyi Albert mellett a kiállítás betekintést nyújt más magyar Nobel – díjasok munkásságába és életrajzába is. Megismerhetjük a fizikus Wigner Jenőt, a világ első reaktormérnökét, vagy a holográfiát feltaláló fizikus és gépészmérnök Gábor Dénest, akinek nevét egy szegedi szakgimnázium viseli, illetve bepillantást nyerhetnek a látogatók a Nobel-emlékdíjas Milton Friedman, az 1980-as amerikai elnökválasztási kampányban Ronald Reagan nem hivatalos tanácsadójának életébe is.

Forrás: u-szeged.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb