Szegedi Arcok

Dübörög a Jótékonysági Rally – egyre több rászoruló gyermek részesül segítségben Szegeden és a térségben

Augusztusban írtunk először arról a három szegedi srácról, akik az év elején úgy döntöttek, megmérettetik magukat a Budapest-Bamako Rally-n 2022-ben. A csapatot egy ingatlanos srác, egy óvóbácsi és egy lagziguru alkotja. A fiúk a több, mint egy évtizede futó rally mintájára álmodtak egy nagyot és létrehozták a Dél-Alföld legszívmelengetőbb projektjét, amelynek középpontjában csakúgy, mint a magyar szervezésű, afrikai autóversenyzésben, itt is a rászoruló gyermekek megsegítése áll.

A Dél-Alföldi Rally – ami idővel Jótékonysági Rallyvá módosult – hasonló mintára és tematikára épült, mint a Budapest-Bamako Rally. Muráti Kamilló, Botyánszki Bence és Tokaji Sándor néhány hónappal ezelőtt elhatározta: előbb a térséget, aztán pedig 2022-ben a Budapest-Bamako közötti útszakaszt hódítják meg úgy, hogy közben ahol és ahogy csak tudnak, segít. A srácok több, helyi és környékbeli szervezetet, egyesületet és intézményt is megcéloztak, amelyek közül jó néhány már többféle adományban részesült is általuk.

Muráti Kamilló, csapatkapitány a Szeged365.hu-nak a nyár végén a következőképp foglalta össze a projekt felépítését, menetét és célját:

„Jelenleg a rászoruló családok, gyermekek, intézmények, egyesületek, szervezetek, táborok felkutatása zajlik. Igyekszünk célszerűek lenni, vagyis: ott, akkor és úgy segíteni, ahogyan arra az adott helyen valóban szükség van. Az elmúlt időszakban két helyen jártunk, az egyik egy gyermektábor volt, ahová focilabdákat vittünk, ugyanis arra volt szükség, a másik pedig egy gyermekotthon volt, ahol enyhén sérült, fogyatékos fiatalok élnek. Őket számítógépekkel, ruhákkal, tanszerekkel, írószerekkel és természetesen egy kis édességgel láttunk el.”

NA DE MI TÖRTÉNT VELÜK AZÓTA? JÖN A #139KIHÍVÁS

Hogy mi valósult meg a tervekből az elmúlt két hónapban, illetve, hogy mivel bővült a tevékenységük az elmúlt időszakban? A jó hír az, hogy minden, amit elterveztek megvalósult, sőt, a tevékenységük még több, klassz kis jótékonysági elemmel bővült. Ilyen többek között az a kitelepülésre épülő véradás is, amelyet a fiúk a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetével karöltve tesznek majd még izgalmasabbá december 10-én, 10:00 és 13:00 óra között az Arany János utca 7. szám alatt. A véradás előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a csapaton keresztül, üzenetben tehetnek majd meg azok, akik úgy döntenek, életet mentenek. (www.facebook.com/budapestbamako vagy +36307587785) Ezen felül az év utolsó hónapjában ellátogatnak majd Békéscsabára és Szolnokra is. Az események célja mind a három helyszínen a #139kihívás megdöntése, ami gyakorlatilag egy nagyon egyszerű és logikus példára épül: egy véradás, három életet menthet, de, ha valaki még két családtagot,  barátot vagy ismerőst rá tud venni arra, hogy vele tartson, akkor egy időben immár kilenc élet menekül meg. A résztvevők több, különleges meglepetésben is részesülnek majd, amelyekről a Jótékonysági Rally csapata és az őket szponzoráló vállalkozók gondoskodnak.

MEGHATÓ ÉS TARTALMAS ŐSZI IDŐSZAK

Muráti Kamilló, Botyánszki Bence és Tokaji Sándor azonban az őszi időszakban sem tétlenkedett; szeptemberben egy rúzsai kisfiúhoz látogattak el, akinek egy internet szolgáltatással bíró számítógépet ajándékoztak. Véleményük szerint ez az év egyik legmeghatóbb és legmeghatározóbb pillanata volt a számukra, Pistinek ugyanis ez lett élete első számítógépe. Az adomány előtt csak az iskolában tudta használni az eszközt. A kisfiút miután megajándékozták egy túrakörre is elvitték. A Jótékonysági Rally csapat tagjai ezen felül egyébként nyugdíjas és idősotthonokat, nagycsaládos egyesületeket, könyvtárakat szereltek fel számítástechnikai eszközökkel, valamint élelmiszerekkel, ruházattal és mindenféle használati tárggyal láttak el, betartva a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott szabályokat.  

IZGALMAKKAL TELI JÖVŐ

A fiúk a 2022-es Budapest-Bamako Rally előtt szeretnék kiterjeszteni a tevékenységüket. Határon innen és túl egyre több gyermek arcára szeretnének mosolyt varázsolni. Terveik között szerepel, hogy bejárják majd az országot és, ha a helyzet engedi, Erdélyben is jótékonykodnak majd. Emellett továbbra is várják az olyan intézmények jelentkezését ahol számítógépekre, ruhákra, háztartási eszközökre van szükség, örömmel segítenek!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb