Sport

Kikapott a SZVSE Rákosmentén, az Iváncsa ellen már Paksi Péter irányítja a csapatot

Az NB III – as bajnokság Közép csoportjában úgy tűnt, az élcsapatként jegyzett Kecskemét ellen (1:1) megindultak felfelé a szegedi vasutasok, de a Rákosmente Fc már szűk egygólos győzelemmel múlta felül a Napfény Városát. A következő találkozóra a klub már megtalálta Vágó Attila utódját: az Iváncsa ellen az egykor a kecskeméti futballakadémián dolgozó Paksi Péter irányítja tovább a srácokat.

A RÁKOSMENTE BEKKELŐS MECCSEN TARTOTTA OTTHON A HÁROM PONTOT

A 16. fordulóban a Rákosmente FC vendégeként lépett pályára a csapat Budapesten. Hamar beütött a krach: a 9. percben egy szögletrúgás után a hazaiak játékosa, Nagy József nagyon egyedül maradt, és ezt kihasználva kíméletlenül kapuba zúdította a labdát. A fővárosi csapat a vezetés után beásta magát a saját térfelére. A rendkívül karcos, kemény küzdelemben 5 -5 sárga lapot gyűjtöttek be a küzdő felek. Bár az akarat, az igyekezet megvolt, egyetlen gólt sem sikerült betuszkolni az ellenfél kapujába, megérdemelten tartotta otthon mind a három pontot a hazai gárda.

NB III Közép csoport bajnoki mérkőzés, 16. forduló
Rákosmente FC: Kovács, Olasz, Nyul, Nagy J., Darabont, Torda, Győrfi, Bányai, Vattai, Lovász, HorváthCserék: Bányai helyére Molnár (60′), Torda helyére Tolnay (77′), Horváth helyére Balaskó (77′) és Molnár helyére Nagy B. (93′)
Szegedi VSE: Leindler, Kormányos, Csamangó, Dóra, Zsoldos, Pócs D., Pócs T., Ondrejó, Papp, Busa, Kelemen V.
Cserék: Papp helyére Csanádi (66′), Csamangó helyére Fülöp (78′) és Kelemen V. helyére Tóth (84′)
Vezetőedző: Kelemen Balázs
Gólszerzők: Nagy József (Rákosmente) 9′

AZ IVÁNCSA ELLEN ÚJ VEZETŐEDZŐVEL LÉP PÁLYÁRA A CSAPAT

Az Iváncsa elleni mérkőzésen már Paksi Péter irányítja az SZVSE – t: a szakember legutóbb a Csongrádot irányította a megyei csapatok közül, de korábban bajnokságot is nyert a Tápé együttesével, legutóbb pedig a kecskeméti akadémián dolgozott. “Nem szerettünk volna kapkodva döntést hozni, hetek óta kerestük Vágó Attila utódját. Mindenképp szegedi kötődésű szakembert kerestünk, olyat, aki már ismeri a játékosokat. Hosszú távon gondolkozunk, bízunk egy sikeres együttműködésben, ehhez próbálunk minden körülményt biztosítani” – mondta a döntésről Kelemen Balázs, az SZVSE szakosztályvezetője.

A KECSKEMÉT OTTHONÁBÓL BRAVÚROSAN HOZOTT EL EGY PONTOT A SZVSE

Van potenciál a srácokban, ezt több ízben, a legjobbak ellen is meg tudták mutatni. Például amikor a 15. fordulóban, a Kecskeméti TE vendégeként lépett pályára a SZVSE. Nagyon nehéz mérkőzést várt akkor a tabella hátsó régiójában elhelyezkedő szegedi vasutasokra, hiszen a Hírös Város az NB III. Közép csoport egyik bajnokaspiránsának számít. A szegediek a Majos elleni pontszerzés után ezúttal sokkal nagyobb halra akadtak az élcsapat otthonában, de pontszerzéssel abszolválták a feladatot.

Forrás/fotók: SZVSE FB, Friesz Zsolt – szegedivasutasse.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb