Kikapcs

Zenés irodalmi műsorral és könyvbemutatóval várja látogatóit a szegedi Somogyi-könyvtár

Zenés irodalmi műsorral és könyvbemutatóval várja novemberben látogatóit a szegedi Somogyi-könyvtár: november 10-én Lackfi Dorottya és Sinha Róbert zenés irodalmi műsorát tekintheti meg a közönség, november 13-án pedig Apró Ferenc Szögedi holmi című helytörténeti témájú könyvének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők.

A Somogyi-könyvtár közösségi tereibe gyakorta érkeznek művészvendégek. 2020. november 10-én, kedden délután 5 órától a könyvespolcok ölelte tér ismét zenei élményeket kínál. Ezúttal Lackfi Dorottya és Sinha Róbert zenés irodalmi műsorára várják az érdeklődőket.

Az est programjában egymást követik a gitárkísérettel előadott dalok a világzene és az igényes könnyűzene határáról. Ezek jórészt Lackfi János ismert, Sinha Róbert által megzenésített versei, valamint magyar népdal feldolgozások, amelyek néha klasszikus beütéssel, máskor bossa nova vagy keringő ritmusban, vagy éppen rockzenei ihletésű akkordokkal, gyors tempóban kísérve szólalnak meg.

A program ingyenes, de a részvételhez regisztráció szükséges, amit itt tehetsz meg.

Apró Ferenc Szögedi holmi című helytörténeti témájú könyvét mutatják be a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasó-termében, 2020. november 13-án, pénteken délután fél 5 órai kezdettel. A szerzővel Csizmadia Edit helyismereti könyvtáros beszélget.

Fotó: port.hu

A Szögedi holmi című munka, a Szögedi arcok (közelmúltban megjelent kötet) párja. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a holmi szavunk különféle, de valamilyen szempontból egységet alkotó dolgokat jelent. A Szögedi holmiban csak szögedi tárgyak, (élettelen dolgok) találhatók. Olvashatunk benne híres épületekről, így a Négyembörös házról, a Nagyállomásról, a Közművelődési palotáról, a Tisza Szállóról és a Kass Szállóról. Megidéz szögedi szempontból fontos szobrokat, ételeket, elveszett utcaneveket, emléktáblákat, cégérneveket, nyomdákat, könyveket, dedikációkat, aforizmákat, gyorsírászati emlékeket, hajdani ételeinket, temetőket és sírföliratokat.

Forrás: Somogyi-könyvtár

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb