GasztroSzegedi Arcok

Libamáj, rokfort sajt, wagyu hús és szarvasgomba, arannyal hintve – így lett szegedi az ország legdrágább hamburgere: megkóstoltuk!

Egy hete Szegedtől hangos az ország, mi pedig marha büszkék vagyunk rá – szó szerint. Ferkov Lajos ugyanis megálmodott valami olyat, amit sehol máshol nem lehet kapni Magyarországon csak és kizárólag itt, nálunk, a Napfény Városában. Ez pedig nem más, mint egy közel negyven ezer forint értékű, színes, illatos, pikáns, minőségi alapanyagokból készült hamburger, amit kétségkívül a húsra hintett arany az, ami még fényesebbé tesz. Mi pedig miután hírt adtunk róla, elmentünk és meg is kóstoltuk!

Ferkov Lajos, a szegedi Famouse – Steak, Burger & More Étterem tulajdonosa hosszú évek óta azon dolgozik, hogy az étlapra felkerülő ételek ne csak az odalátogató vendégek éhségét csillapítsák, hanem egy fajta élményt is nyújtsanak a számukra.

Nos, a közel 40 ezer forintos finomság mindezt kétségkívül garantálja. Bár mi magunk is egy kis szkeptikussággal vágtunk bele tesztelésbe, az első falatnál azonban mindez elillant. A prémium alapanyagokból készült, kézműves hamburger egyrészt roppant sokszínű és ízletes, másrészt fogyasztása tényleg egy fajta misztikus momentummal bír.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Ugyan a hamburgerről sokaknak egy olyan óriási buci jut eszébe, ami mindenféle földi jóval megvan tömve és gyakorlatilag bárhol, bármikor elfogyasztható, sőt… az alkoholban úszó, mámoros hajnalokon kifejezetten jót tesz a gyomornak, ám a hundredbucks burger nevet viselő ínyencség azonban ettől azért nem csak anyagi, hanem minden más szempontból is sokkal többel bír. Nyilván, hiszen a célja pont ez: többel bírni, valami mást adni, valami újat adni a szegedieknek, külföldi mintára alapozva.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A vendéglátóegység tulajdonosa a kóstoláskor ismertette, hogy az összetevőket mind-mind Magyarországon szerzik be, viszonteladóktól. A bucit, a tintahal tintájával maguk színezik, az arra csorgatott madeira mártást is maguk keverik ki, portugál, édeskés vörösborból, erre helyezik rá a póréhagyma csírát és a francia rokfort sajtot, majd a jó magyar libamájat (ezzel annyira mi személy szerint egyébként nem tudtunk mit kezdeni, jó-jó, de, ha nem lenne benne az sem lenne baj) aztán erre jön az étel szíve, a darált, Ausztráliából érkező, wagyu marha steak hús, –  amit különben az étteremben darálnak és ízesítenek, sóval és borssal – végül pedig ezt spékelik meg egy kis fekete szarvasgombával és a 24 karátos arannyal, melyet porként hintenek rá zárásképp. Mindezt – ha nem lenne esetleg már így is éppen elég menő ez az étel – klassz kis sült, parmezánnal és sóval megszórt édesburgonyával és egy nagyon ízes, fokhagymás, majonézes mártogatóssal tálalják, amit egy kellemes kis Louis Francois pezsgővel öblíthetsz le. Elkészítése egyébként ehhez képest mindössze 20 percet vesz igénybe.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

“A hamburger létrejöttének célja nem más, mint, hogy azok, akik úgy döntenek, hogy megkóstolják, egyrészt ki tudják zárni a külvilágot, a körülöttük zajló eseményeket és negativitást, másrészt, hogy egy olyan gasztro élményben részesüljenek, amelyre nincs és nem is akarnak minden nap lehetőséget teremteni. Ihletet most is a külföldi vendéglátásból merítettem, pont úgy, mint eddig szinte minden alkalommal. Alapjáraton szerettem volna egy wagyu húsból készült hamburgert az étlapra rakni, ami ugyan már magában is igen különleges, de mindemellett azt is tudtam, hogy mindezt nem csak, hogy egyedivé, de exkluzívvá is szeretném tenni. Így aztán az a tényező, hogy az ország legdrágább hamburgere szegedi legyen, kétségkívül szerepet játszott ebben az exkluzivitásban.”

Ferkov Lajos a hamburgert leginkább a gasztronómiában újdonságot, izgalmas dolgokat kereső embereknek ajánlja. Nem a tehetőseknek álmodta meg a hunderbuck burgert, hanem azoknak, akik valami igazán egyedire vágynak. Na, de vágynak-e egyáltalán arra a szegediek, hogy kipróbálják a város legdrágább ételét, ami egyben az ország legdrágább hamburgere is?

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

“A különleges alapanyagok tárolása és felhasználása érdekében döntöttünk úgy, hogy november 19-től csak és kizárólag előrendelés alapján lehet majd megkóstolni ezt a nem mindennapi újdonságot. Azt azonban magam sem gondoltam volna, hogy néhány nap alatt máris lesz négy fix előrendelés. Természetesen azt remélem, hogy idővel egyre többen bátorkodnak majd igent mondani a kézműves finomságunkra. Szeretném, ha értékké válna a jó minőségű, tartalmas, szórakozást és egyben kikapcsolódást nyújtó étkezés.”

Ferkov Lajos, annak ellenére, hogy az elmúlt egy hétben kapott hideget és meleg is, hisz abban, hogy megéri kilógni a sorból. Véleménye szerint a jó vállalkozó sikere a “merjünk nagyot álmodni”-ban rejlik.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A több tízezres étel után mi bizony megnyaltuk mind a tíz ujjunkat. Ízekben és fűszerezésben tömény, mégis nagyon kellemes és persze igen laktató egy ételhez volt szerencsénk, amelyet véleményünk szerint nem az arany, hanem sokkal inkább a husi az, ami királlyá tesz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb