Sport

Nem jó hír: decemberben térne vissza a SZEDEÁK jövő péntekre tervezett riválisa

A SZEDEÁK szerb légiósa, Dzseletovics felépülésével ismét teljes harckészültségben várja az NB1/A – csoportos bajnokság folytatását a Debrecen elleni krimi után. Utánanéztünk: mennyire lehet realitása a Szolnok jövő pénteki látogatásának. A csapat honlapja szerint ugyan a Tisza – partiak felépültek a szívós vírusból, novemberben kizártnak tűnik a pályára lépés számukra.

MEGSZABADULTAK A VÍRUSTÓL A SZOLNOKIAK, DE MÉG NEM TÉRNÉNEK VISSZA

Az Olajbányász honlapja szerint a piros mezeseket hosszú küzdelem után, de “elhagyta” a koronavírus, ám ez sajnos még nem jelenti azt, hogy a visszavont sportorvosi engedélyeket hamar meg is kapnák a játékosok. Az orvosi vizsgálatok még zajlanak, de az már biztos, hogy novemberben nem léphetnek még pályára Kovács Péterék. A közölt tény alapján az MKOSZ kiírása szerinti legközelebbi meccsidőpont a szegediek számára december 5 – e, amikor a Zalaegerszeg látogatna a Napfény Városába. A Szolnok első bajnokijára is ekkor kerülhetne sor: december 5-én 18 órától a Kaposvár érkezik a Tiszaligetbe. Akkor gyorsulhatnának az események, hiszen csak decemberben nyolc meccs vár a tiszai riválisra, míg hat találkozó a szegedi egyletre. A sorsolás további alakulása egyeztetés tárgyát képezi, hiszen az egy hónap kiesés nem jönne éppen jól a teljes csatarendben álló SZEDEÁK csapatának.

SZOMBATON AZ ASE ELLENI MECCS MARADT EL, DECEMBERI MENÜ

Rájár a rúd a kosárligára is: elmaradt a tegnapra tervezett Atomerőmű SE–Szedeák mérkőzés is, mivel a paksi csapat legutóbb azzal a Körmenddel játszott, amelynél koronavírus fertőzött játékosról adtak hírt, ezért az ASE játékosai is karanténba kerültek – tudatta hivatalos Facebook oldalán a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapat. A Szeged eddig négy győzelem mellett két vereséggel tanyázik bajnokság élbolyában. Decemberben 5 – én a Zalaegerszeg jön Újszegedre az eredeti terv szerint, majd 12 – én irány Kecskemét. 19 – én érkezik végre – valahára a Körmend, majd 23 – án Oroszlányon lesz jelenése a srácoknak. 27 – én a Jászberény elleni hazai derbivel búcsúznak a fiúk a szegedi közönségtől, míg szilveszter előtt, 30 – án Sopronban zárják éves fellépésüket.

Forrás: olajofficial.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb