- Hirdetés -
2.8 C
Szeged
2020, november 25., szerda

- Hirdetés -
Kezdőlap Program Megvannak a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjai, befutott a névsor

Megvannak a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjai, befutott a névsor

Kotormán Norbert szobrászművész kapja idén a Tornyai-plakettet, a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a kiállítást a járványügyi korlátozások feloldása után láthatja majd a közönség az Alföldi Galériában – tájékoztatta a szervező hódmezővásárhelyi múzeum szombaton az MTI-t.

Rendhagyó módon, október első vasárnapja helyett az ősz végén, november 22-én nyílt volna meg Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítása, a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat, amelyen 154 művész 214 alkotása szerepel. A tárlat anyagát a muzeális intézményekre vonatkozó járványügyi korlátozások feloldását követően láthatja majd ingyenesen a közönség, a tervek szerint március 28-ig. A díjátadó ünnepséget is egy későbbi időpontban tartják, az elismerésekről azonban már a tárlat anyagának összeállítása során döntött a zsűri.

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet a Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Kotormán Norbert szobrászművész nyerte el, aki több mint negyedszázada rendszeres kiállítója a tárlatoknak, ahol rendszeresen díjazták is munkásságát.

Képiró Ágnes kurátor szerint Kotormán Norbertnek a tárlaton szereplő Bögöly című munkája egy “nagyon kortárs” plasztika. A fehér laminált akrilból készült, különlegesen kidolgozott, méretarányos ló ugyanis csupán a posztamense az állat ágyékán parazitaként megbúvó “csípős légynek” – erre utal a mű alcíme is: Parazita posztamentum. Az alkotás további egyediségét az adja, hogy a statikailag tökéletesen álló munka egy pontján a falhoz támaszkodik, így mélydomborműként is értelmezhető.

A kiállítás életműdíját a tárlatok hű és kimagasló kvalitású alkotójának, Tenk László festőművésznek ítélte oda a zsűri, míg Hódmezővásárhely és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kotomán Ábel szobrászművész érdemelte ki. Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díját Sulyok Gabriella grafikusművész veheti majd át. Endre Béla mesterdíjában a vásárhelyi tárlaton először kiállító, a hazai képzőművészeti élet meghatározó egyénisége, Bukta Imre részesül, a Galyasi Miklós-díjat Ágnes von Uray festőművész kapja. A Fiatal Festők Nívódíját Szabó Franciska festőművész érdemelte ki.

 A kiállítás tervezett megnyitására megjelent egy 148 oldalas, kétnyelvű katalógus, amely azonban csak azután vásárolható meg, ha a tárlat már látogathatóvá vált. Ennek előszavában Nátyi Róbert művészettörténész úgy fogalmazott: az ez évi műegyüttes karakterében eltér a néhány évvel ezelőttiektől. Fokozatosan átalakul a kiállítások alkotóközössége is. Az évente megújuló hajtásokat hozó Vásárhelyi Őszi Tárlat idén is (.) érdekfeszítő látlelet jelenkori képzőművészeti törekvéseinkről, ahol a kultúrakedvelő város jóvoltából esztendőszám adnak találkát képzőművészeink a feltörekvő fiataloktól a középgeneráció elismert, tekintélyes szereplőin és a szakma “kanonizált” nagyságain át.

A 67. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT DÍJAZOTTJAI

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíja és a Tornyai-plakett – Kotormán Norbert szobrászművész
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíja – Tenk László festőművész
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíja – Kotormán Ábel szobrászművész
  • Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díja – Sulyok Gabriella grafikusművész
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíja – Bukta Imre festőművész
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíja – Ágnes von Uray festőművész
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíja – Szabó Franciska festőművész
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma díja – Szurcsik József festő- és grafikusművész
  • MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díja   – Végh Júlia festőművész
  • Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat díja – Gyulai Líviusz grafikusművész
  • Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díja – Vető Orsolya Lia festőművész
  • Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díja – Fekete László szobrászművész
  • Hód-Mezőgazda Zrt. díja – Papageorgiu Andrea festőművész
  • Kincses Pál vállalkozó díja – Czene Márta festőművész
  • SV-2010 Kft. díja – Szabó Menyhért szobrászművész
  • Bandula Kisvendéglő munkajutalma – Révész Anna festőművész
  • Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma – Sipos Boglárka grafikusművész
  • Vásárhelyi Róna Kft. munkajutalma – Plank Antal szobrászművész
  • Kurucz D. István festőművész Emlékére díj – Tayler Patrick Nicholas festőművész
  • Daru Árpád vállalkozó munkajutalma – Nagy-György Ágnes keramikusművész
  • Rékassy Csaba Különdíj – Sipos Boglárka grafikusművész

Forrás: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ/MTI

- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legfrissebb

- Hirdetés -
- Hirdetés -