Sport

Csütörtökön 18:45-kor az Elverum ellen játszik a MOL – Pick Szeged

Csütörtökön 18.45-kor a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az Elverum ellen játszik a MOL – Pick Szeged, ráadásul 284 nap után végre itthon léphet pályára a csapat a BL-ben, a kékek az újszegedi sportcsarnokban fogadják a norvég együttest.

A MOL – Pick Szeged közleménye szerint az utolsó hazai pályán játszott meccse a csapatnak február 16-án volt, amikor is a kékek 32-29-re legyőzték a francia Paris Saint Germain együttesét. A közlemény összefoglalja, hogy a szegedi csapat 203-szor játszott eddig a BL-ben. Kilencvenhétszer nyertek a fiúk, tizenhét döntetlen mellett nyolcvankilencszer szenvedtek vereséget. A szegedi csapat így közelít a századik sikere felé, ehhez csütörtök este tehetnek a fiúk egy nagy lépést az Elverum elleni összecsapáson.

Fotó: pickhandball.hu

A Pick Szeged eddig kétszer mérkőzött meg az Elverum Handball csapatával. Ezek alapján remek statisztikákat tudtak hozni, hiszen eddig mind kétszer nyertek a norvég együttessel szemben. Itthon 32-25-re, idegenben komoly csatában 26-25-re. Csütörtök este a harmadik sikerükre hajtanak a szegediek!

A mérkőzés ugyan zárt kapuk mögött zajlik majd, de a szurkolók így sem maradnak le egyetlen pillanatáról sem, a meccset ugyanis a Sport 1 TV élőben fogja közvetíteni.

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb