Szegedi Arcok

25 fát pusztítottak el értelmetlenül a körtöltés közelében – az SZKHT szemtanúkat keres

150 frissen, az elmúlt egy hétben a Nyitra utca és Zsitva sor körtöltés felőli oldalára kiültetett facsemete közül 25 fát pusztítottak el értelmetlenül ismeretlen tettes(ek), milliós nagyságrendű kárt okozva ezzel a városnak- árulta el Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője, majd hozzátette, hogy valószínűleg, a csemeték pótlására már csak a következő ültetési szezonban, egy év múlva lesz újra lehetőség.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Gömbjuhar, berkenye, csepleszmeggy, galagonya és gömb platán díszfák voltak azok a csemeték, amelyeket a hétvégén, nem sokkal kiültetésüket követően egy fűrésszel kettévágtak ismeretlen tettesek, majd a lefűrészelt fatörzseket egész egyszerűen otthagyták az enyészetnek. Makrai László elárulta ez több volt mint vandalizmus, ez konkrétan szándékos rongálás volt, amellyel több, mint egymillió forintos kárt okoztak, ráadásul, ahogy az ügyvezető igazgató beszámolt róla, nem valószínű, hogy a jelenlegi faültetési szezonban még találni fognak kiültethető, megfelelő fajtájú csemetéket, így a fák pótlására várni kell a következő szezonig, majdnem egy évet.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Makrai László azt is elmondta, hogy az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen, illetve keresik azoknak a szemtanúknak a jelentkezését, akik esetlegesen láthatták a fák megcsonkítását, bármilyen információt, videót, fényképet az esetről szívesen fogadnak. A körtöltés ezen oldala nem egy frekventált hely, többnyire csak a kutyasétáltatók látogatják, így ezen az oldalon akadnak bőven olyan kivilágítatlan részek, ahol a sötétség leple alatt senki észre sem veszi, ha valaki megrongálja a fákat. Így nagyon nagy segítség lenne a nyomozásban, ha valaki érdemi információval tudná támogatni a rendőrség vizsgálatát.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Az ügyvezető igazgató elmondta, a körtöltés környékén a Nemzeti Közművek Energia Zrt. támogatásával folyik a csemeték kitelepítése, az idei a közös program harmadik éve már, amire azt követően került sor, hogy a Szeged – Szolnok nagyfeszültségű hálózat kiépítése során nem voltak megtarthatóak a védőtávolságok, ezért a munkálatok során ki kellett vágni a túlnőtt fasorokat, amelyek újratelepítésének finanszírozását az NKM vállalta. Ennek a megállapodásnak a részeként ültették ki a múlt héten ezt a 150 fát is, amelyek közül szinte azonnal 25-öt szándékosan kettéfűrészeltek.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Érdekes egybeesés, hogy a fák elpusztítását megelőzően nem sokkal, a Nyitra utcához nagyon közel lévő Fűtőmű utcai, a nyáron nagy sikert aratott óriásmozi előtti területet a városrész önkormányzati képviselője beültette fákkal, engedve a környéken lakók kérésének, akik a szemétre és zajra panaszkodva ragaszkodtak a rendezvényhely beszüntetéséhez, a fásítás miatt már biztosan nem tudják újra megrendezni jövőre a közel 5000 szegedit vonzó szabadtéri produkciót. Felmerült ezért az a lehetőség is, hogy a két eset összefügghet, de ez a felvetés még nem nyert bizonyítást.

Fotók: Török Kornél, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb