Hadd meséljek el egy történetet, talán, már hallottál róla. 1948 és 1971 között ezrek érkeztek a karibi országokból az Egyesült Királyságba. Határozatlan idejű letelepedési státuszt kaptak, mondhatni, meghívták őket, hogy segítsenek a háború utáni brit munkaerőhiányt orvosolni. Őket hívják a Windrush generációnak. Az elnevezés egy hajóra utal, amely 1948. június 22-én kikötött Tilbury városában, és Jamaikából, Trinidadból és Tobagóból, valamint más szigetekről szállított mintegy 492 utast szállított – sokan közülük még gyermekek voltak.
Ezek alatt az évek alatt rengeteg ember, több ezren érkeztek a szigetországba. Brit állampolgárságot kaptak, majd évtizedekig nem foglalkozott érdemben velük a kormány. Egészen pár évvel ezelőttig.
A probléma ott kezdődött, amikor a brit kormány 2018-ban illegális bevándorlóvá minősítette ezeket a brit gyarmatokról 50-60 évvel ezelőtt érkezett állampolgárokat és leszármazottaikat. Az ügy hatalmas felháborodást keltett, mivel elkezdték az országból kitoloncolni az érintetteket. Olyan embereknek kellett „hazatérni”, visszautazni a „hazájukba”, akik Nagy-Britanniát tekintették otthonuknak, ott jártak iskolába, nőttek fel, alapítottak családot, dolgoztak. Majd egyszer csak megkérdőjelezték állampolgárságukat, jogukat az ottlétre és egész egyszerűen kitoloncolták őket az országból, ahol barátaik, családjuk élt. A történetük persze hatalmas felháborodást keltett és az akkori brit belügyminiszter lemondásával járt. Mégsem lehet elmenni az eset mellett szótlanul. Életek mentek tönkre, emberek bizalma és biztonságérzete rendült meg, generációk érezhették magukat megtűrtnek, vagy nem kívántnak.
Történetükkel az elmúlt hetekben kétszer is találkoztam. Olyan előadásokon és tréningeken, amelyet uniós állampolgároknak tartottak az EU Settlement Sheme-ről. Az online regisztrációs eljárás keretében letelepedett jogállást (settled státuszt), vagy ideiglenes letelepedést (pre-settled státuszt) kell kérvényezni minden uniós állampolgárnak, aki Nagy-Britanniában dolgozik vagy tanul. Tisztában van remélhetőleg minden uniós állampolgár a rendszer kötelező jellegével, azzal azonban talán kevésbe, hogy maguk a britek is mennyire megosztottak ebben a témában.
Nagyon megdöbbentett, amikor bennszülött brit állampolgár hívta fel a figyelmünket és nyomatékosította a tényt, miszerint majdnem BÁRMI megtörténhet az uniós állampolgárokkal 2021 január elsejével. Megmondom őszintén, én, a 21. században, egy nyugati, jóléti államban el sem tudtam képzelni, hogy velem valami hasonló megtörténhet, mint a fent említett Windrush generációval. Eltúlzottnak, felnagyoltnak éreztem azt a véleményt, hogy a bevándorlók Nagy-Britanniában csak megtűrt személyek lennének, mint valami szükséges rossz a nagyobb jó reményében. Letelepedett státusszal, közel 10 éves ittléttel úgy éreztem, semmi aggódni valóm nincsen. Egészen odáig, amikor bevándorlási ügyekben jártas, migrációs joggal tisztában lévő angol állampolgárok nem kongatták meg a vészharangot bennem.
Véleményüket nem csak a fenti történettel támasztják alá. Ezek a migrációs ügyekben hivatalos akkreditációval rendelkező szakemberek azt állítják, jelenleg semmilyen hivatalos, írásos anyaga nincsen a Home Office-nak arra vonatkozóan, mi várható január eljesétől a témában. Semmi. Nuku. Nulla. Zéró. Ez pedig több, mint nyugtalanító.
Bevándorlási tanácsadónak tanulok. Egy olyan képzés keretében, amelyet angol jótékonysági szervezetek biztosítanak azzal a céllal, hogy minél több európai uniós bevándorlót el tudjanak érni az anyanyelvükön. Hogy tájékoztassák őket, segítsenek nekik a regisztráció során. Hogy figyelmeztessék őket. Persze ez egy leegyszerűsített képzés, nem bevándorlási jogász lesz belőlem, de az alapokat átadják.
Itt pedig szeretném megragadni az alkalmat, hogy a blog keretében eljuttassak az összetett témából egyetlen, igen aktuális üzenetet azoknak a magyar állampolgároknak, akik Nagy-Britanniában élnek és dolgoznak, de jelenleg, a koronavírus-járvány kapcsán hosszabb ideje Magyarországon tartózkodnak:
A pre-settled státusszal hivatalosan ugyan 2 évet Nagy-Britannián kívül lehet tartózkodni, ha azonban valaki 6 hónapnál több időt tölt el a szigetországon kívül egy évben, akkor elveszíti a „folyamatos tartózkodását”, a “continuous residence”-t. Ez pedig azt jelenti, hogy az 5 éves időtartam végén, amikor kérvényezné a settled, letelepedett státuszt, nem lesz jogosult rá. Magyarul, ha hazaköltöztél a járvány miatt még március-áprilisban mert otthonról is tudsz távmunkában dolgozni, legalább nem kell azt borsos angol lakbért fizetni és még a család is közel van és pre-settled státuszod van, nem leszel jogosult a letelepedett státuszra.
Ha nem szeretnéd elveszíteni a lehetőséget, hogy az Egyesült Királyságban élj az 5 éves időtartamod végén, akkor sürgősen, 2020.12.31-ig vissza kell térj a szigetországba és egy második kérelmet kell benyújtanod pre-settled státuszra 2021. június 30. előtt. Ezt nem én mondom, hanem bevándorlási ügyekkel fogalkozó jogászok.(https://settled.org.uk/en/)
Igen, tudom, a cím kattintásvadász és szándékosan hatáskeltő, de a téma megéri. Lehetne persze továbbmenni a történetben és elmélkedni arról, ki akar olyan országban élni, ami ennyire bizalmatlan és csak kihasználja az embert. Egyrészt az egy másik bejegyzés témája lehetne, úgyhogy most hanyagolnám. Másrészt söprögetek én a saját házam táján, remélem, érthető, mintegy finom utalásféleképpen.
B. Szalma Emese
