Sport

Birtokba vették a szegediek az atlétikai centrumot – a létesítmény 550 millió forintból újult meg

Birtokba vették a szegediek az atlétikai-centrumot – a létesítmény 550 millió forintból újult meg, mondta el lapunknak Bartók Csaba, a szegedi Fidesz elnöke hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. A Kossuth Lajos sugárút mentén elterülő Szegedi Vasutas SE megújult stadionja nemcsak, hogy nagyon vagány és klassz sportolási lehetőséget biztosít a szegediek számára, hanem nemzetközi szintű versenyek megrendezésére is alkalmas lett.

A szegedi Fidesz elnöke tájékoztatója során kiemelte: a beruházás a magyar kormány anyagi támogatásával jött létre és vélhetően az előttünk álló két évben az objektumot körülvevő épületek korszerűsítésével bővül majd.

„Minden sportberuházásra úgy tekintünk, mint egy fontos és komoly egészségügyi szárnyra, ahol a szegediek egészségét próbáljuk meg megőrizni úgy, hogy teret biztosítunk nekik a mozgásra. A cél elsősorban tehát az, hogy idővel a legkülönbözőbb sportolási lehetőségek ilyen és ehhez hasonló szinten biztosítva legyenek a fiatalok számára, másodsorban pedig, hogy ezáltal aztán olyan tehetségek kerüljenek felfedezésre a városban, akikre olyan büszkék lehetünk, mint, amilyen büszkék például Márton Anitára is vagyunk” – fogalmazott Bartók Csaba.

Fotó: Török Kornél – Szeged365.hu

Eperjesi László, SZVSE  atlétikai klub dobóedzője, aki nem utolsó sorban a szegedi születésű, olimpiai bronzérmes Márton Anita mestere is egyben, a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelenleg olyan 100-110 fiatal atléta az, aki birtokba veszi nap, mint nap a létesítményt, – addig, amíg azt az idő is engedi – éppen ezért jó, hogy az felújításra került.

A szegedi tehetségek ugyanis ennek köszönhetően biztonságos és modern körülmények között készülhetnek majd az előttük álló versenyekre. A koronavírus lecsengésével véleménye szerint azonban ez a szám meg is háromszorozódhat.

Szokol Lajos, a SZVSE elnöke is elégedett és boldog volt, hogy az immár évek óta húzódó beruházás végére a múlt héten pont került. A klubtagok birtokba vették a pályákat, az edzés pedig egyre nagyobb örömmel folyik a megújult környezetben. Az egyesület elnöke nagyon örülne annak, ha a legelső esemény, amit majd megrendezhetnek a a pandémiát követően egy magyar bajnokság lenne, amire 25 éve nem volt példa a Napfény Városában. Azt reméli, hogy ebben a Magyar Atlétika Szövetség is partner lesz majd.

Fotó: Török Kornél – Szeged365.hu

Elmondása szerint a város egyik legkorszerűbb sportcentrumát nem csak a szegedi atléták és a különböző futócsoportok, közösségek, de a focisták, a kézilabdások és a kosarasok is igénybe szeretnék majd venni idővel, erősítő edzés gyanánt.   

Fotó: Török Kornél – Szeged365.hu

Ott jártunkkor az is kiderül, hogy a megújult területen nem csak futni lehet ám, hanem többek között rúdugrásra, távolugrásra, kalapácsvetésre, gátfutásra és még akadályfutásra is lehetőség van. A szép és jól felszerelt környezet és a tiszta levegő Szokol Lajos szerint egy óriási előrelépés, ami szinte biztos, hogy növeli majd a sportolás iránti vágyat a fiatalokban.

A karbantartási költségek fedezési miatt azonban a három hektárnyi területet minden mozogni vágyó egy csekély bérleti díj fejében veheti majd igénybe.

Gyopáros Alpár, Modern Városok Program fejlesztéséért felelős kormánybiztos a II. Csongrád-Csanád Megyei Polgármesteri Szakmai Fórumon tartott előadását követően néhány hónappal ezelőtt több ilyen és ehhez hasonló beruházásra is ígéretet tett a szegedieknek. Erről bővebben újra itt olvashattok:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb