Kikapcs

Új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett

Új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett, a két részből álló produkciót a decemberre tervezett premier helyett a járvány enyhültével, a jelenlegi tervek szerint január végén láthatja a közönség – tájékoztatta a társulat az MTI-t.

A kék szín játssza a főszerepet a Szegedi Kortárs Balett készülő előadásának egyik felvonásában. A színek játékából adódó asszociációk sokfélesége három koreográfus egymással folytatott beszélgetései során körvonalazódott. Juronics Tamás, Czár Gergely és Kurucz Sándor közös alkotása tartalmi és formai szempontból is érdekes kísérlet, amelyben az alkotók narratíváktól mentesen jelenítik meg a mai társadalom konfliktusait.

Juronics Tamás koncepciójában színnel jelöl embereket, akiket a színpadon más színű figurákkal hoz kapcsolatba. Az angolban a “blue” szomorúságot is jelent, mely mint a címmel is jelölt hangulat, mutatja az alkotók reakcióját az őket körülvevő világ globális állapotára. A kiinduló gondolatok alapján a csoport és az egyén vagy a több csoport különbségéből kialakuló konfliktusokat ábrázolják. Nem konkretizálnak, nem akarnak történetet megfogalmazni, vagy véleményt formálni, szimplán a tánc absztrakciójával élve problémákat vetnek fel.

Fotó: szegedikortarsbalett.hu

A szegedi társulat művészeti vezetőjét az is érdekelte, hogy a Blue vendégkoreográfusa, Kurucz Sándor sajátosan ösztönös, nyers mozgásrendszere ki tudja-e a táncosokat billenteni a – képzettségük és rutinjuk okán – számukra könnyű sablonokból. Czár Gergely nem először szerepel társalkotóként az együttes előadásaiban. Mint mondta, ahogyan a nézőket is szabadon hagyják következtetni a Blue-ban szereplő szituációk kimenetelére, vagy azok jelentésére, úgy a három koreográfus az alkotásban ugyanezt a metódust használta. Szabadon, viszonylag egymástól függetlenül, mégis közös gondolatiságot képviselve alkottak, azután az elkészült részeket összedolgozták.

A produkciót Nanine Linning holland koreográfus Francisco Goya festményei inspirálta The black paintings című alkotásával együtt két részes bemutató során láthatják majd a nézők.

Az eredeti, december 4-re tervezett premier a járványügyi intézkedések miatt házi főpróbává alakult. Pataki András igazgató közölte, a társulat bemutatója nem marad el, csupán tolódik, optimista forgatókönyvvel számolva január végére.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb