Kikapcs

Blue, Tannhäuser, 1984, A padlás, Valahol Európában, Chicago – bemutatták a Szegedi Nemzeti Színház új évadjának programját

Blue, Tannhäuser, 1984, A padlás, Valahol Európában, Chicago – többek között ezek a darabok kerülnek majd színre a Szegedi Nemzeti Színház új évadában.

A teátrum pénteken délelőtt összegezte és zárta a 2019/20-as évadot, ahol szót ejtett a koronavírus-járvány okozta nehézségekről, annak túléléséről és ismertette a következő időszak programjának menetét is. Az évadzáró társulati ülést Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója vezette s moderálta, aki a társulat megjelent tagjainak a színház működésének és terveinek legapróbb részleteit is ismertette.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A programot a vezető csütörtökön este egy szabadtéri, zenés-táncos show keretei között osztotta meg a szegediekkel, erről a Szeged365.hu exkluzív beszámolót készített:

A péntek délelőtti eseményen részt vett Horgas Ádám, a Szegedi Nemzeti Színház drámatagozatának vezetője, Gyüdi Sándor, zeneigazgató, az opera tagozat vezetője és  Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett Társulatának vezetője is, emellett Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnöke is beszédet mondott.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Barnák László, a színház vezetője a Szeged365.hu-nak a következőképp ismertette az új évad menetét és legfontosabb tudnivalót:

Majd ezt követően a három tagozat vezetője együttesen osztotta meg lapunkkal azt, hogy melyik tagozat, hogyan és mire készül a következő időszakban, a művészek zárásképp pedig még a szegedieknek is üzentek:

Az esemény végén a színház dolgozói és művészei közül többen is elismerésben részesültek.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu
Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A Szeged365.hu a záróülést élőben közvetítette, ezt itt nézhető mg újra:

Barnák László néhány napja a színház sorsáról bővebben a következőképp beszélt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb