Közélet

Csongrád-Csanád megye: a harmadik hely az országban, ahol a legtöbb kapcsolati erőszak megtörténik

Renner Erika, Orosz Bernadett, Kertész Ágnes – három olyan név a sok száz közül, ami hitet adott azoknak a magyar nőknek, akik családon belüli erőszak áldozataivá váltak. Három olyan történet a sok százból, amely a nyilvánosság elé került és sokakat megmozgatott. Három olyan történet, amely reményeink szerint az elmúlt években alapjaiban véve változtatta meg a társadalom nőkhöz, családokhoz és gyermekekhez való hozzáállását. Három olyan történet a sok közül, ami ellen az Igazságügyi Minisztérium nap, mint nap harcol.

Így lett 2020 az áldozatsegítés éve és többek között ennek köszönhetően kezdhette meg december 3-án működését a szegedi Áldozatsegítő Központ is.

A Sólyom utca 2. szám alatt található épület a Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályának szomszédságában található. A koronavírus-járvány miatt az idei évre tervezett ünnepélyes megnyitó ugyan elmaradt, ám a központban a szakmai munkát az áldozatsegítő személyzet csütörtökön megkezdte. Ők azok a szakértők, akik fogadják a bajba jutott, támogatásra szoruló áldozatokat – kezdte gondolatait Dr. Hajas Barnabás, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, akit a megnyitó apropója kapcsán hosszabban  kérdeztünk.

Milyen módon és szabályok mentén működik majd a központ?

A szegedi immár – Budapest, Miskolc, Szombathely és Pécs után – az ötödik áldoztasegítő központ az országban, így talán nem túlzás azt állítanom, hogy egyre komolyabb tapasztalattal rendelkezünk a központok működése, működtetése terén. A többi központhoz hasonlóan a szegedi élén is egy, a központ tevékenységét irányító koordinátor áll majd, személyzetét pedig felkészült, naprakész tudással rendelkező, kiváló áldozatsegítő szakemberek alkotják, akik a lehető legrövidebb időn belül nyújtanak a hozzájuk fordulók számára a helyzethez illeszkedő, személyre szabott tájékoztatást és segítséget. Emellett a központok munkáját pszichológus szakemberek is segítik, akikhez az áldozatok bizalommal fordulhatnak segítségért. A központok tevékenységi köre igencsak szerteágazó az áldozatsegítés rendszerében. Egyrészt biztosítják, hogy az áldozatok magas szakmai színvonalon kaphassanak jogi tanácsadást, érzelmi segítségnyújtást, illetve támogatást, másrészt a központok feladata, hogy az állampolgároknak részletesen bemutassák az áldozatsegítés rendszerét, valamint az igénybe vehető szolgáltatásokat. A központok tájékoztató tevékenységéhez tartozik a különböző korcsoportok számára biztosított interaktív előadások keretében történő információnyújtás is. Ennek részeként csoportfoglalkozásokat szerveznek: így elérhető például veszteség- és gyászfeldolgozás, vagy krízishelyzet megoldását támogató személyiségfejlesztő foglalkozás is.

Fotó: Török Kornél – Szeged365.hu

Nagyjából hány nőt, családot érint a családon belüli erőszak Csongrád-Csanád megyében, azon belül is leginkább Szegeden?

A családon belüli erőszak helyett célszerűbb a hatályos magyar jogrendszerben ismert és alkalmazott kapcsolati erőszak kifejezés használata, tudniillik az egy jóval tágabb kategóriát jelöl, ezáltal az érintettek szélesebb körét képes lefedni, így védelemben részesítve mindazon sértetteket is, akik nem a szó hagyományos értelmében vett családban élnek. Amennyiben a 2018. második félévétől vizsgált országos bűnügyi statisztikákat nézzük, azt láthatjuk, hogy a kapcsolati erőszak bűncselekményét megvalósító elkövetések száma megyei összevetésben – Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyét követve – Csongrád-Csanád megyében a harmadik legmagasabb. Ezért is különösen fontos a mostani, új szegedi áldozatsegítő központ átadása, hiszen ezáltal is közelebb hozzuk a segítséget az itt élők számára.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Végezetül, véleményük és tapasztalatuk szerint mi lehet a kulcsa az erőszak megfékezésének az országban?

Az állam egyik kiemelt feladata a bűnözés okozta erkölcsi, lelki és anyagi károk enyhítése, amennyiben lehetséges, azok felszámolása. A kormány a zéró tolerancia elvét követve nap, mint nap azon dolgozik, hogy határozottan és hatékonyan lépjen fel az erőszak valamennyi formájával szemben, az áldozatoknak pedig az egyedi igényeikhez igazodó segítséget nyújtson. Erre való tekintettel hirdette meg az Igazságügyi Minisztérium 2020-at az áldozatsegítés éveként, amelynek keretében nemcsak új áldozatsegítő központokat nyitunk országszerte, de alapjaiban újragondoltuk a hazai áldozatsegítés rendszerét, és elfogadásra került annak az átfogó reformjáról szóló új koncepció is. A célunk az, hogy az áldozatsegítés rendszerének hatékonyságát folyamatosan növelve a lehető legtöbb áldozatnak biztosítsunk megfelelő segítséget, támogatást. Az eddigi tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy ott, ahol áldozatsegítő központ nyílt, jelentősen nőtt az állam által elért, segítségért folyamodó áldozatok száma, illetve csökkent az áldozati látencia mértéke. További célkitűzésünk ezért egy országos hálózat kiépítése 2025-ig, melynek részeként minden megyében létrehozunk egy áldozatsegítő központot, így elérhetővé téve a szolgáltatások széles körét minden sértett számára.

Fotó: blikk.hu/nlc.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb