Kikapcs

Bárka Advent: az ország minden részéről mentik a nehéz helyzetben lévő kézműveseket

Az ország minden részéről fogadnak nehéz helyzetben lévő kézműveseket a harmadik felvonását megkezdő Bárka Adventen, mint Mocselini Rudolf főszervezőtől megtudtuk, a szegediek mellett rengeteg olyan kiállítót látnak vendégül, akik vásár és bevétel nélkül maradtak az ország különféle pontjaira tervezett, majd törölt adventi rendezvényeken. Kettőt el is csíptünk egy-egy villáminterjúra, ismerjétek meg a rézékszereket készítő Laurát és a Manó-gyáros Évát!

A BÁRKA ADVENTRŐL

Ha lemaradtál volna, villámgyorsan képbe hozunk. Adott a Bárka Kézműveskikötő, melyet a Felső-Tisza parti füves óriásplaccon, a Fokán keltett életre Mocselini Rudolf, a Szegedi Hídivásár alapító-házigazdája és a Dóm Téri Advent egykori szervezője. A koncepció egyszerű és legális: hétvégente kézműves piac, olyan kiállítókkal, akik a rendezvények elmaradásával elég nagy slamasztikába kerültek. Szóval, egy menedék nekik, egy remek alkalom nekünk, szegedieknek és egy üde színfolt a fesztivál-mentes 2020-ban Szeged városának.

Helyszín: FOKA, Szeged, Felső-Tisza part.

Időpont: Karácsonyig minden péntek-szombat-vasárnap.

A VÖRÖSMARTY TÉRI ADVENTI VÁSÁRBÓL HAJÓZOTT ÁT EGY IGAZI TENGERÉSZ LÁNYA

Magyarország adventi vásárai közül elsőként a legendás Vörösmarty térit fújták le anno, még október 13-án. Bubutímár Éva, a Manóműhely nevű családi kézműves vállalkozás tulaja 1993 óta minden adventjét ott töltötte, leszámítva az ideit.

“Hálásak vagyunk Rudinak és a szegedieknek, hogy a kikötőben a süllyedőfélben lévő kézműveshajóink ki tudtak kötni” – nyilatkozta portálunknak Éva, aki két dolog miatt is kötődik a Bárka Kézműveskikötőhöz. Egyrészt, mint mondta, náluk a Szegedi Hídivásár két évtizede elmaradhatatlan esemény, csakis a legelsőn és az idein nem voltak jelen – az utóbbin azért nem, mert a járványhelyzet miatt a komplett Szeged Napja Ünnepségsorozattal együtt ezt is törölni kellett. “A nagyobbik fiam annyit járt velünk Szegedre vásározni, hogy gyakorlatilag a hídivásáron nőtt fel” – nosztalgiázott a Manóműhely alapítója.

A másik kötődés pedig a “kikötő” elnevezés miatt van. Éva édesapja tengerész volt, azon a hajón szolgált a Fekete-tengeren, amely azóta TRIP Kultúrhajó nélkül szórakozóhelyként üzemel Budapesten. Mint mesélte, az édesapjáék egyszer léket kaptak és süllyedni kezdtek a hajóval. A repedés már víz alatt volt, amikor a hajó szakácsa kirohant egy óriási oldalszalonnával, vízbe ugrott és betömte vele a léket, megmentve ezzel a hajó legénységét. Négy évig ment a gyorskötözővel felerősített szalonnával a hajó, mesélte nevetve Éva, majd hozzá tette: “Pont olyanok vagyunk mi, magyar kézművesek, mint édesapám és a hajó a Fekete-tengeren: léket kaptunk, de nem adjuk fel.”

A SZENTENDREI ADVENTI VÁSÁRBÓL MENEKÜLT ÁT LAURA

Bagoly Laura Dunabogdányból jött egészen Szegedig, ő eredetileg a Szentendrei Adventi Hetekre ment volna, de azt is törölték. “Hálásak vagyunk a szegedieknek, nehéz időszak ez, a pult bármelyik oldalán is álljon az ember” – kezdte Laura, aki szerint felüdülés a mindig mosolygós és pozitív életszemléletű szegediek közé jönni vásározni. Az autentikus réz ékszereket készítő családi vállalkozás az idén mindössze 4-5 hétvégét tudott végigvásározni, míg tavaly csakis a január és a november volt üres, ezeket leszámítva az év összes hétvégéjén dolgoztak. Laura és családja jelenleg a tartalékaikból él, de bízik benne, hogy hamarosan “kisüt a nap” a fejü(n)k felett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb