Blog

Geek Girl Blog: ötletes, szívhez szóló és még ingyen is van? – bemutatjuk, hogyan lepheted meg távollévő szeretteidet karácsony ünnepén

Amikor írom ezt a cikket még 8 nap, 10 óra és 31 perc van hátra karácsonyig, vagyis december 24-ig. Elrepült ez az év is, és itt a vége felé közeledve, a koronavírus járvány árnyékában azzal a tudattal, hogy nagy valószínűséggel most nem állhatjuk együtt körbe szeretteinkkel a színes égők csillogásában ragyogó karácsonyfát, nem ölelhetjük át családtagjainkat, sokkal nehezebb az ünnepekre hangolódni, és átadni magunkat a szeretet és békesség időszakának. Egyetlen pozitívum, hogy mai világunk technikai csodáinak segítségével ma már ezernyi lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy elérjük távollévő szeretteinket, és ha személyesen nem is, de virtuálisan együtt lehessen a család. Halljuk egymás hangját, lássuk a másik arcát, hogy valamiképpen mégis közös élménnyé varázsoljuk az idei szétzilált karácsonyunkat. Sőt, egy kis kreativitással és telefonunk segítségével különleges, szívhez szóló meglepetést is küldhetünk távollévő családtagjainknak és barátainknak.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Informatikus segítőimmel, Varga Károllyal és Fülöp Dániellel olyan alkalmazások után kutakodtunk a Play Áruházban, amelyekkel mosolyt csalhatunk szeretteink arcára, vagy a távolból is éreztethetjük velük, mennyire fontosak és hiányoznak nekünk az év legszebb időszakában. Ebből mutatunk be párat, amelyek nálunk szinte azonnal abszolút favorittá váltak.

CHRISTMAS PHOTO FRAME

Christmas Photo Frame egy végtelenül egyszerűen használható karácsonyi képeslap készítő applikáció, amelyben 13 kategória, megszámlálhatatlan karácsonyi elemei közül választhatjuk ki ízlés szerint azt, amelyik a legjobban kifejezi karácsonyi üzenetünket, jókívánságainkat.

Ehhez első lépésként készítsünk egy fotót, amelyet szeretnénk elküldeni, majd válasszuk ki a leginkább tetsző képeslap mintát, amelyhez a plusz jelre kattintva egy mozdulattal hozzáadhatjuk fotónkat, amit ezután szabadon szerkeszthetünk: forgathatjuk a képet, nagyíthatjuk, kicsinyíthetjük, különböző filtereket húzhatunk rá, díszíthetjük karácsonyi matricákkal, és ráírhatjuk szívhez szóló karácsonyi üzenetünket is. Legvégül a program lehetővé teszi, hogy a népszerű közösségi csatornákon továbbítsuk az elkészült kedves ajándékot. Ugyan csak egy kis apróság, és könnyen, akár pár perc alatt is megvalósítható, de szerettünknek sokat jelenthet az érzés, hogy gondoltunk rá ezen az ünnepen is a távolból.

CHRISTMAS VIDEO MAKER

A Christmas Video Maker szintén ingyenesen letölthető a Google Play Áruházból. Ebben az applikációban is a fotóké a főszerep, ahol videós üzenetben mondhatjuk el szeretteinknek, hogyan töltjük a karácsonyt: összefűzhetjük az ünnepi menüről, fadíszítésről, ajándékozásról készített képeinket kedvenc karácsonyi zenénkre, az így elkészített videót díszíthetjük stílszerűen egy ünnepi kerettel, sőt még télies effektekkel még autentikusabbá tehetjük az egészet, mint a hulló hópelyhek vagy csillagok a képen. Bemutató videómban Szeged csodálatos ünnepi fényeiről készült képekből varázsoltam az alkalmazás segítségével örök emléket a Napfény városának idei karácsonyi arcáról.

REFACE

Bevallom, számomra ez az applikáció szerepel a number one helyen, hiszen már maga az alkotás folyamata annyi mulatságos percet ígér, amiért megéri ezzel az alkalmazással kísérletezni. Itt születhetnek ám csak az igazi megnevettető, ebben a szokatlan, és idegen karácsonyi járványhelyzetben derűt és mosolyt ígérő fotók, mémek, gifek, vagy videók! És az egésznek a különlegessége, hogy az applikáció lehetővé teszi, hogy a saját arcunkat kölcsönözzük megannyi ismert színésznek és énekesnek, hogy eljátsszuk kedvenc filmünk egy – egy ismert, kultikus jelenetét. Itt is nagyon egyszerű dolgunk van: a programmal készítünk egy közeli felvételt az arcunkról, ezután pedig csak a hosszú listából ki kell választanunk, hogy melyik filmben szeretnénk viszontlátni magunkat. Ez az egyedi megoldás garantáltan feldobja majd szeretted karácsonyát, amint megérkezik a telefonjára!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb